Győzelemmel búcsúztunk Törökországtól: Aqvital FC Csákvár-FC Schweinfurt 2-1 (1-0)

Szerzo:
Feltoltve: 2018.február 10

Ma délután lejátszotta utolsó törökországi felkészülési mérkőzését csapatunk. Ellenfelünk ezúttal egy német negyedosztályú gárda volt, a listavezető 1860 München együttese mögött ötödik FSC 05.

Aqvital FC Csákvár-FC Schweinfurt 2-1 (1-0)

Belek

Csákvár: Hermány – Horvat I., Csonka, Kiprich, Galambos – Király, Sándor Gy., Bokros (Molnár Cs.) – Oldal (Molnár T.), Máté, Tamás (Sejben). Edző: Szijjártó István.

20. perc: Király Botond mesteri mélységi indításával Oldal Tibor lépett ki a védők közül, majd középről, 12 méterről higgadtan lőtt a kapuba, 1-0.

52. perc: Elaludt védelmünk, a hibát pedig Görtler kegyetlenül kihasználta, 1-1.

80. perc: Egy szép szögletvariáció után Csonka Bonifác fejelt gyönyörűen a léc alá, 2-1.

Az első félidőben egyértelműen uraltuk a mérkőzést, a gólunkon kívül akadt két, három komoly ziccerünk, de sajnos Máté János és Tamás Nándor sem tudott élni a lehetőséggel. A fordulás után ugyan gyorsan egyenlítettek a németek, ám a hajrában egy szép fejesgóllal sikerült megnyernünk a találkozót.

Ezzel befejeződött két hetes törökországi edzőtáborozásunk, vasárnap délután Bécs érintésével érkezik haza csapatunk.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020