Költözködni kényszerültünk

Szerzo:
Feltoltve: 2018.február 9

Amilyen jól sikerült törökországi edzőtáborozásunk első fele – remek idő, kifogástalan pálya, kemény ellenfelek -, olyan riadalmat okozott számunkra a hét közepén, a túránkat szervező osztrák cég és a török partnere közti nézeteltérés.

– Vétlen áldozatai voltunk két cég vitájának – tájékoztatta honlapunkat a csapattal együtt Belekben tartózkodó ügyvezető igazgatónk, Kővári Barbara. – Miközben mi már jó előre befizettük a táborozás teljes költségét és ezt számlákkal is tudtuk a helyszínen bizonyítani, a két cég között kialakult vitának mi lettünk a szenvedő alanyai. Bár a szálloda mindvégig korrekt volt velünk, szerdán kénytelen volt lezárni a szobáinkat. Végül osztrák partnerünk segítségével késő délután átköltöztünk egy másik hotelbe. Azóta is ott lakunk, és a hotel pályáján edzhetünk is.

Ugyan csütörtökre tervezett edzőmeccsünk elmaradt, szombaton délelőtt ismét pályára lépünk. Ellenfelünk a német Schweifurt együttese lesz.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020