Heten már távoztak, így biztosan nem lesznek ott a téli, törökországi edzőtáborban

Szerzo:
Feltoltve: 2018.január 4

Bár játékosaink még egy hétig élvezhetik a téli szabadság örömeit, a szakmai stáb tagjai számára mér véget ért az édes semmittevés. Ki a felkészülés menetrendjét pontosítja, ki a távozó játékosoknak próbál meg segítséget nyújtani a csapatkereséshez, megint más pedig az erősítésként kiszemelt labdarúgókkal tárgyal.

– Január 11-én kezdjük a felkészülést – tájékoztatta honlapunkat vezetőedzőnk, Szíjjártó István. – Az első nap két részre bontjuk a keretet, míg az egyik orvosi felmérésen vesz részt délelőtt, a másik már szerelést ölt, majd délután felcserélődnek a szerepek. Január végéig itthon készülünk a tavaszi folytatásra, 28-tól pedig két hétig a törökországi Sidében edzőtáborozunk. Ezen idő alatt terveink szerint hat felkészülési meccset vívunk.

Ugyan az őszi szezon második felében már nem szerepeltünk rosszul, ám így is kieső helyről várjuk a február 25-i tavaszi rajtot. Várható valamilyen keretátalakítás?

– Három játékosunktól már az őszi idény közben elváltunk. Információink szerint Nyilasi Bálint a Mosonmagyaróvárral tárgyal, Pintér Bence az NB III-as Balassagyarmatnál, Szanyó Károly keze alatt folytathatja, míg Kovács Gábor jelenleg csapatot keres magának. A felkészülést már nem velünk kezdi meg Jelena Richárd, aki kölcsönadása után visszatér Paksra, Magyari Szilárd, akit a Komárno szemelt ki magának, míg Fényes Szabolcs Budaörs felé kacsingat. Az U20-as válogatott kerettag kapustól, Horváth Dánieltől is elbúcsúztunk, de hogy ő hol folytatja, arról egyelőre nincs információm.

Ha ennyien távoznak, akkor nyilván lesznek érkezők is …

– Természetesen dolgozunk rajta, hogy sikerüljön megerősíteni a keretet. Több játékost kinéztünk magunknak, jó néhányan maguk jelentkeztek be, de ilyenkor számolni kell azzal, hogy egy valamit is érő labdarúgó télen élő szerződéssel rendelkezi. Az biztos, csak olyan új fiú érkezhet Csákvárra, aki nem csupán a kerettagságért küzd, hanem azonnal a kezdőcsapatba jelölhető.

Hogy a hét távozó mellett lesznek-e még más búcsúzók is, az csak az új szerzemények érkezése után derül ki.

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020