Házi gólkirálya nélkül jön a Sopron

Szerzo:
Feltoltve: 2017.december 8

Mindössze kilencven perc van hátra az idei másodosztályú labdarúgó bajnokságból, azt követően téli szünetre vonulnak az együttesek. Csapatunk vasárnap, hazai pályán zárja az esztendőt. Vendégünk az a Sopron együttese lesz, mely még nálunk is jobban elszúrta őszi idényét …

A vasárnap 15 órakor kezdődő összecsapáson a sereghajtót fogadja csapatunk, azaz mondhatni esélyesként várja a kilencven percet. Persze a jelenlegi másodosztályban nehéz bármelyik meccsen is esélyest megnevezni, hiszen már számtalanszor bebizonyosodott: akárki, akárhol nyerhet és veszíthet egyaránt. Nekünk azonban ezzel nem szabad foglalkoznunk, játékosaink szeme előtt csupán egyetlen cél, a mindenáron való győzelem lebeghet.

A Sopron sereghajtóként, mindössze egyetlen győzelmet aratva – a Kazincbarcikát verte október elején – várja a hét végi összecsapást. Bár szezon közben edzőt is cseréltek a hűség városában – Németh Szabolcsot Bánfalvi Zsolt váltotta -, a gárdának nem sikerült kikecmeregnie a szakadékból. Tizenegy szerzett gólja messze a legkevesebb az NB II-ben, húsz összecsapáson mindössze tizenegyszer sikerült a hálóba találnia. Ami különösen feltűnő, hogy ebből a tizenegyből Horváth Péter egymaga hetet(!) szerzett, egy öngól mellett Fazakas Géza, Garda Géza és Gyürki Gergő egy, egy találattal járult hozzá az összeterméshez.

A vasárnapi, csákvári találkozón a lila-fehérek keretéből biztosan hiányozni fog a házi gólkirály Horváth Péter, aki a legutóbbi fordulóban, a Siófok ellen begyűjtötte ötödik sárga lapját.

Az őszi odavágón 0-0-ás döntetlent értünk el Sopronban.

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020