Szegedi győzelem után, kupameccs előtt

Szerzo:
Feltoltve: 2017.november 28

Mint köztudott, csapatunk vasárnap, a másodosztályú labdarúgó bajnokság őszi idényzáróján, idegenben diadalmaskodott a Szeged együttesével szemben. Ezzel tovább csökkentette lemaradását a középmezőny végéhez. Nem véletlenül nyilatkozott elégedetten csapatunk vezetőedzője a találkozót követően.

– Sikeres védekezéssel, no meg az első percben szerzett gólnak köszönhetően megérdemelten nyertünk – vélekedett Szíjjártó István.

Azt már csak mi tesszük hozzá: igazából a hazai együttesnek egyetlen komolyabb helyzete sem akadt a kilencven perc során, miközben a mi kontráink – Oldal Tibor például már csak Szántai kapussal állt szemben, ám a hazai portás bravúrral védett – rendre magukban hordozták a gólveszélyt. Különösen örömteli, hogy csapatvédekezésünk kezd összeállni. A Gyirmót, a Vác vagy éppen a Békéscsaba elleni bajnoki találkozókon egyetlen kilencven perc alatt több gólt kaptunk, mint most az utolsó öt meccsen (Nyíregyháza, Dorog, Soroksár, Kazincbarcika, Szeged) összesen.

Sok időnk nincs az ünneplésre, szerdán 16 órakor már újabb tétmeccs vár játékosainkra. Az NB I-es Paks legénységét fogadjuk a Magyar Kupa legjobb tizenhat csapata közé jutásért rendezendő összecsapáson.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020