Fut, szökdel és reménykedik …

Szerzo:
Feltoltve: 2017.november 8

A bajnokság negyedik fordulójában, a Győr ellen elszenvedett 2-1-es vereséggel végződő találkozón szenvedett súlyos bokasérülést középső védőnk, Dulló Martin. Nem csak eltört, de el is mozdult a bokacsont, így nem kerülhette el a műtétet.

– Most már több, mint két hónapja, hogy túlestem az operáción – felelte honlapunk érdeklődésére Dulló Martin. – Augusztus 22-én műtöttek, majd két hétig fekvőgipszet viseltem, azt követően pedig még húsz napig mankóztam. Nem volt egyszerű időszak, de hál’ istennek már túl vagyok rajta.

Hol tart most a felépülése?

– A rehabilitációs időszak közepén vagyok. A gyógytorna mellett már futok, szökdelek, s óvatosan próbálkozok az irányváltoztatásokkal. Ez utóbbira egyelőre még érzékenyen reagál a lábam, így óvatosnak kell lennem. Az viszont mindenképpen jó, hogy mentálisan már rendben vagyok. Jót tesz a lelkemnek, hogy mindennap találkozok a srácokkal. Csak azt bánom, hogy nem tudok a csapat segítségére lenn.

Mikorra várható, hogy bekapcsolódik a közös munkába?

– Sajnos ma még nem tudom megmondani. Egyelőre érzem a fémlemezt a bokámban, kérdés, a szervezetem mennyi idő alatt szokja meg az idegen testet. Azért reménykedek, hogy a januári felkészülést már a csapattal végezhetem.

Honlapunk olvasói nevében is jobbulást kívánunk Dulló Martinnak, s reméljük, minél hamarabb ismét a pályán köszönthetjük.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020