Kiszámíthatatlan Dorog vár ránk vasárnap

Szerzo:
Feltoltve: 2017.november 3

Vasárnap délután a tizenhatodik forduló összecsapásait rendezik a másodosztályú labdarúgó bajnokságban. Csapatunk a táblázat tizennegyedik helyén tanyázó Dorog együttesét fogadja. A találkozó 16 órakor kezdődik, az meccs dirigense Szilágyi Sándor lesz.

Két jól sikerült, győztes meccs után – a Szolnokot és a Budafokot is 2-0-ra vertük – sajnos az elmúlt két fordulóban ismét pont nélkül maradtunk. Pedig alakulhatott volna másként is a Budaörs, illetve a Nyíregyháza elleni kilencven perc is … Nem lógathatjuk azonban a fejünket, hiszen vasárnap máris itt az újabb bajnoki találkozó, s azon muszáj nyernünk. Nem azért, mert a dorogi gárda lesz a vendégünk, nem is azért, mert a piros-feketék a tizennegyedik helyen tanyáznak, hanem mert égetően szükségünk van a pontokra. Óriási szerencsénk, hogy bár a várakozás alatt teljesítettünk eddig a szezonban, a lemaradásunk mindössze kettő pont a bent maradó helyen álló Budafok és négy a Mosonmagyaróvár mögött. Nem szabad szabad azonban sokáig a tűzzel játszani, mert könnyen megégetheti magát az ember.

A Dorog együttes kimondottan a nem szeretem ellenfelek kategóriájába tartozik a riválisok számára. Mégpedig azért, mert függetlenül attól, hogy ki ellen lép pályára, kiszámíthatatlan eredményre képes. Egyedüliként a mezőnyben például legyőzte a listavezető MTK-t, ugyanakkor otthon kikapott a Budafoktól. Valósággal kiütötte a Nyíregyházát, de pont nélkül maradt a Szeged ellen. Az elmúlt hét végén ugyan esélyesként fogadta a Siófokot, de csak vért izzadva, vesztett állásból a hajrában fordítva gyűjtötte be a három pontot.

Schindler Szabolcs vezetőedző keretében a fiatal tehetségek mellett megtalálhatók a rutinos, öreg rókák is: a kapus Zima Ádám vagy éppen Szellák Soma akár a fia is lehetne például Sitku Illésnek. Az együttes leggólerősebb játékosa a szlovák származású Faragó Tomás, aki öt alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, de Simon Attila és Mészáros Ádám is négyszer, négyszer volt eredményes ebben a szezonban.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020