Ki fogja meglepni a másikat?

Szerzo:
Feltoltve: 2017.október 21

Vasárnap 17 órakor két olyan edző csapata néz egymással farkasszemet Csákváron, akik egy évvel ezelőtt még vállvetve dolgoztak együtt a Puskás Akadémia sikeréért. Bognár György ma már a Budaörs, Szíjjártó István az Aqvital FC szakmai munkáját irányítja. Nem kell tehát bemutatni őket egymásnak …

– Ha vasárnapi ellenfelünket annyira nem is, de Bognár Gyurit, a futballról alkotott filozófiáját ismerem, akárcsak ő az enyémet – ismerte el Szíjjártó István. – Nem hiszem, hogy bármelyikünk is meg tudná lepni a másikat, bár … Bár éppen ettől lehet igazán érdekes csapataink találkozása. Mert mire is számíthatunk a másiktól? Azt játszatjuk csapatunkkal, amit szoktunk vagy éppen csavarunk egyet az eddigi taktikai elképzeléseken? Azt hiszem mindketten, mindkettőre készülünk, aztán majd a pályán kiderül, melyikünk tudott túljárni a másik eszén.

Csapatunk az elmúlt két fordulóban nem csak begyűjtötte a három, három pontot, de a korábban átjáróháznak bizonyuló védelem is lehúzta a rólót az ellenfelek támadói előtt és kapott gól nélkül (2-0, 2-0) abszolválta a meccseket. Amennyiben hátsó alakzatunk stabilitása megmarad, és újfent nullára hozza le a találkozót, túl nagy problémánk nem lehet … Az elmúlt mérkőzésen, Budafokon Nagy Zsolt adta meg az első lökést csapatunknak a győzelem felé vezető úton, majd Sándor György tette fel az i-ra a pontot.

A vasárnap 17 órakor kezdődő összecsapást Gaál Ákos vezeti, segítői Kepe Arnold és Pápai Zoltán lesznek.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020