Az első gól után teljesen szétesett a csapat

Szerzo:
Feltoltve: 2017.szeptember 26

Csapatunk újkori történetének legsúlyosabb vereségét szenvedte el vasárnap este. Ugyan Magyar Kupa-meccsen már találkoztunk például a jó formában lévő Ferencvárossal is, ennyi gólt még soha nem kaptunk. A 6-0-ás vereség nem csak számunkra szokatlan, de a másodosztályú bajnokságban is ritkaságnak számít az ekkora különbségű “zakó”.

– Pályafutásom során szerencsére meglehetősen ritkán fordult elő, hogy ekkora vereségbe futottunk bele – felelte honlapunk érdeklődésére csapatunk vezetőedzője, Szíjjártó István. – Most ugyan nagy verést kaptunk a Békéscsaba ellen, ennek ellenére nem tudok és nem is akarok kibújni a bőrömből. Az én csapataim soha nem fognak bunkerfocit játszani, mindig is fel fogjuk vállalni a játékot.

A 6-0 az 6-0, akár honnan is nézzük …

– Félre értés ne essék, ezt a “zakót”, ezt a teljesítményt nem lehet megmagyarázni, e mellett nem lehet szó nélkül elmenni, de … De aki kint volt a meccsen az tanúsíthatja, fél óra elteltével senki nem fogadta volna le nagy tételben, hogy kiütés lesz a vége. A 35. percig 0-0 volt az állás és nekünk volt órási helyzetünk, mikor Máté Jani végig vitte a pályán a labdát, ám ahelyett, hogy a ziccerben mellette futó Molnár Tibi elé gurított volna, maga próbálta megoldani a lehetőséget. Nem mondom, hogy ha akkor megszerezzük a vezetést nyerünk, de az biztos, másként alakult volna a  találkozó. Sőt, centerünk könnyedén érhetett volna el mesterhármast is, hiszen a hajrában egyszer a gólvonalról vágták ki a csabai védők emelését, egyszer pedig a kapus hárított bravúrral. Az első, szögletből kapott gól után viszont olyan szinten szétesett a csapat, melyek nem is lehetett más a vége, mint kiütéses vereség.

Egy góltól nem eshet szét, nem pánikolhat be ennyire egy csapat …

– Egyetértek és most nálunk éppen ez a legnagyobb probléma. Végig néztem a csapat összes őszi találkozóját és sajnos ugyan azok a hibák köszönnek vissza rendszeresen. Fiataljaink rutintalansága még magyarázat lehet minderre, de az idősebbek nemigen tudnak elszámolni a rossz helyezkedésekkel, a lassúsággal. Közel 200 NB I-es meccsel a hátuk mögött ilyen hibákat nem véthetnek. Két hete dolgozunk rajta, edzéseken centiről centire kilépve próbáljuk meg a csapat együttes mozgását begyakorolni, de egyelőre mindez csak az első bekapott gólig működik. Nem azt mondom, hogy nem akartak a játékosok vasárnap, de gondolkodásban és futógyorsaságban is óriási volt a különbség a két csapat között. A mi játékosaink állandóan úton voltak, középpályásaink nem ütköztek, nem szereltek, a labdát csak a legritkább esetben érték el.

Olyan összeállításban léptünk pályára vasárnap, mint még soha …

– Tény, sok a sérültünk, betegünk, azaz az összeállítás terén kényszerpályán mozogtunk, de még egyszer mondom, ez sem lehet mentség a harmincadik perc utáni teljesítményre. Hétfőn volt egy beszélgetés a játékosokkal, mellyel viszont remélem sikerült is lezárni a vasárnapi meccset. Túl sokáig nem lógathatják az orrunkat, a talpra álláshoz fel kell emelni a fejüket, hiszen máris itt a Vác elleni találkozó.

Csapatunk vasárnap 15 órakor a fővárosban, a Hévízi úton, a Vác ellen lép pályára a bajnokság tizenegyedik fordulójában.

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020