Máté-napot tartottunk Csepelen

Szerzo:
Feltoltve: 2017.szeptember 21

Mint köztudott, csapatunk tegnap délután 5-1-es győzelmet aratott Csepelen, a THSE-Szabadkikötő NB III-as együttese ellen, a Magyar Kupa hatodik fordulójában megrendezett összecsapáson. Csapatunk több, mint négy hónap után nyert tétmérkőzést – utoljára még az előző bajnokságban, május 14-én gyűjtöttük be a három pontot a Vác ellen – szerdán délután. A magabiztos győzelmen túl annak is örülhettünk, hogy végre sikerült gólokat szereznünk.

Akár azt is mondhatnánk, Máté-napot tartottunk Csepelen. A bombagólt szerző Papp Máté mellett ugyanis új szerzeményünk, a klubunkkal kötött szerződése után játékengedélyét alig néhány órával a kezdés előtt kézhez kapó Máté János két góllal vette ki részét a sikerből. A legutóbb Gyirmóton szerepelt támadó annak ellenére remekül megértette magát a társakkal, hogy csupán egyetlen közös edzésen vett részt.

Máté János hat éve robbant be a magyar labdarúgásba, mikor gólkirályi címet szerzett székesfehérvári színekben, s rövid úton a Fradinál találta magát. Huszonkét évesen 15 meccset játszott zöld-fehérben és 7(!) gólt szerzett. Ezt követően megfordult Siófokon, Szolnokon, Nyíregyházán, Mezőkövesden, végül pedig Gyirmóton, és mindenhol rugdosta a gólokat.

A jelek szerint jó szokását nálunk is megőrzi …

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020