Masszív Cegléd vár ránk Albertirsán

Szerzo:
Feltoltve: 2017.szeptember 16
klausz

Holnap délután – 16 óra a kezdési idő – tavaszi nagy vetélytársunk, a kiesést velünk együtt megúszó Cegléd együttesének otthonában lép pályára csapatunk. A nyáron Klausz László személyében új szakvezetőt szerződtető gárda sporttelepe átépítése miatt továbbra is Albertirsán fogadja ellenfeleit.

A mai Cegléd nem ugyan az, mint volt a tavalyi. Mindennél többet mond, hogy nyolc mérkőzésen majd négyszer annyi pontot szerzett, mint mi és mindössze három pont választja el attól a Gyirmóttól, mely egy hete kiütéses győzelmet aratott Csákváron. Védelme stabil, csupán négy együttes kapott kevesebb gólt nála, három összecsapáson egyszer sem sikerült bevenni kapusa, Mursits Roland hálóját. Bár több meghatározó játékosa is sérüléssel bajlódott az elmúlt hetekben, szinte kivétel nélkül felépültek mára, így például az orrtöréssel bajlódó Nánási Balázs, valamint a nyáron Soroksárról érkezett Peszmeg Viktor is bevethető állapotban van már, miként az eltiltását letöltő Albert István is ott lehet a pályán.

A vasárnapi találkozót Horváth Tibor vezeti, segítői Szécsényi István és Csatári Tibor lesznek.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

code

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>