Vége: Aqvital FC Csákvár-Gyirmót 1-5 (1-3)

Szerzo:
Feltoltve: 2017.szeptember 10

Ma kora este, villanyfényes meccsen fogadjuk a feljutásról álmodozó Gyirmót együttesét. A találkozó eseményeiről 18 órakor kezdődő online közvetítésünk révén tájékozódhatnak szurkolóink.

Aqvital FC Csákvár-Gyirmót 1-5 (1-3)

Csákvár, 300 néző, vezeti: Nagy Róbert (Varga Zsolt, Berényi Ákos)

Csákvár: Horváth D. – Horvat I., Tar, Kovács G., Galambos (Oldal, 44.) – Sándor Gy., Mészáros D. (Sejben, 59.)- Daróczi, Polonkai (Papp M., 71.), Nagy Zs. – Jelena. Edző: Szanyó Károly.

Gyirmót: Sebők – Achim, Lázár P., Szőcs, Présinger – Kiss M. – Sandal, Nagy P. (Paku, 69.), Varga P., Németh Zs.(Czár, 75.)- Simon (Jano,85.) . Edző: Molnár László.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. Mi a szokásos sárga-kékben, a vendégek pedig tiszta fehér szerelésben léptek pályára.

2. perc: Ideges hangulatban kapkodva kezdtek a csapatok, az első két percben többet szólt a játékvezető sípszava, mint ahányszor egymás után pontosan tudtak passzolni a játékosok.

4. perc: Simon András miatt állította meg a játékvezető a mérkőzést, aki azt nehezményezte, hogy a Kovács Gáborral történt ütközése után a játékvezető tovább engedte a játékot. A reklamálást megúszta sárga lap nélkül.

8. perc: Nagy Zsolt 25 méterről vállalkozott lövésre, labdája azonban elkerülte a jobb alsó sarkot.

10. perc: Tizenhatosunk előtt pattogott a labda, védőink nem tudtak felszabadítani, Nagy Patrik pedig 20 méterről a jobb összekötő helyéről megcélozta a jobb felső sarkot, Horváth Dániel a levegőben úszva szögletre tenyerelte a labdát.

15. perc: Simon András kapott sárga lapot reklamálásért.

16. perc: Simon ugratta ki a jobb összekötő helyén Sandalt, ám a szélső gyenge lövése nem okozott gondot Horváth Dánielnek.

19. perc: Horvat Ivor remekül tekert a jobb oldali vonal mellől a kapu elé, Sebők Zsolt nem tudta megfogni a labdát, a kipattanót 10 méterről Mészáros Dávid azonnal kapura tűzte, a vendégek portása azonban bele tudott vetődni a labda útjába.

20. perc: Tar Zsolt buktatta Simont a kaputól 20 méterre, sárga lapot kapott érte. A szabadrúgásból Kiss Máté a sorfal fölött a bal alsó sarkot célozta meg, Horváth Dániel óriási bravúrral kiütötte a labdát, s bár a kipattanót Simon a hálóba emelte, mindezt már lesről tette. Így a játékvezető érvénytelenítette a találatot.

23. perc: Ezt megúsztuk: Sandal Dominik a jobb összekötő helyén betört a tizenhatoson belülre, ám óriási helyzetben pontatlanul passzolt, így Horvat Ivor fel tudott szabadítani.

26. perc: Achim a jobb oldali vonal mellől pontosan lőtte a kapu elé a labdát, a rövid saroknál remek tempóban érkezett Simon András és 5 méterről a bal alsóba belsőzött, 0-1.

28. perc: Mélységi átadás után Jelena a tizenhatos vonaláról pontosan pörgetett Nagy Zsolt elé, aki a bal összekötő helyéről, éles szögből kilőtte a hosszú alsót, 1-1.

32. perc: Szőcs ütötte be a labdát középső védőink között Sandalnak, aki elől a tizenegyes pontig kifutó Horváth Dániel bátor vetődéssel menteni tudott.

33. perc: Jelenát lebirkózni sem tudták a gyirmóti védők, centerünk a bal oldali alapvonalig verekedte magát, élesen középre lőtt labdája éppen csak elcsúszott a bevetődő Daróczi előtt.

38. perc: Galambos a tizenhatos bal oldali sarkáról röviden gurította haza a labdát, Sandal lecsapott rá és könyörtelenül kihasználva a ziccert, 8 méterről  a tehetetlen Horváth mellett a kapuba gurított, 1-2.

41. perc: Présinger jobb oldali szögletét Lázár senkitől sem zavartatva a kaputól 2 méterre a háló közepébe helyezte, 1-3.

44. perc: Cserél csapatunk: Galambos helyett Oldal Tibor folytatja.

A játékvezető egy percet hosszabbít.

Vége az első félidőnek.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

48. perc: Mészáros hozta föl a labdát a gyirmóti térfél közepén, Jelena ügyesen megcsinálta neki a területet, ám középpályásunk ahelyett, hogy betört volna a tizenhatoson belülre passzolni próbált és így oda lett a lehetőség.

50. perc: Szőcs kapott sárga lapot a szabadrúgás elvégzésének késleltetése miatt.

53. perc: Nagy Patriktól Sandal kapott remek indítást a jobb oldalon. Az ötös sarkáról lőtt, Horváth Dániel azonban bravúrral védett.

58. perc: Horvat Ivor a jobb oldali szögletzászlótól tekert a kapu elé, Oldal 5 méterről senkitől sem zavartatva fejelt, de Sebők bravúrral védett.

59. perc: Ismét cserél csapatunk: Mészáros helyére Sejben érkezett.

60. perc: Kiss Máté remekül ütötte be a labdát a védők mögé Nagy Patrik elé, aki a jobb összekötő helyéről, 8 méterről a hosszú sarokba gurított, 1-4.

64. perc: Sándor 25 méteres lövése a bal felső sarok mellett zúgott el.

69. perc: Cserélnek a vendégek: Nagy Patrik helyén Paku Roland folytatja.

71. perc: Cserél csapatunk: Polonkai helyén Papp Máté folytatja nálunk.

73. perc: Paku 8 méteres lövését óriási bravúrral tenyerelte a léc fölé Horváth Dániel.

74. perc: Présinger jobb oldali szögletét a hosszú sarokról Lázár visszafejelte, Simon András pedig középről, egy lépésről a kapuba pofozta, 1-5.

75. perc: Cserélnek a vendégek: Németh Zsolt helyére Czár Richárd érkezett.

85. perc: Harmadik cseréjüket is kihasználják a vendégek: Simon helyett Jano folytatja a játékot.

86. perc: Sandal mesteri átadását Czár óriási helyzetben lőhette kapura, Horváth azonban bravúrral hárított.

89. perc: Paku nagy szóló után egészen az ötösig cselezte magát, ám a lövés pillanatában elpattant előle a labda, így Tar menteni tudott.

A játékvezető 2 percet hosszabbít.

Vége a mérkőzésnek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020