Ismét hazai pályán, vasárnap jön a Gyirmót

Szerzo:
Feltoltve: 2017.szeptember 8

A nyolcadik forduló összecsapásaival vasárnap folytatódik a másodosztályú labdarúgó bajnokság. Csapatunk a tavasszal még az élvonalban szerepelt, idén az azonnali visszajutást zászlajára tűző Gyirmót együttesét fogadja.

Bár a papírforma alapján a vendégek számítanak a találkozó esélyeseinek, formájuk hullámzó. Jó rajt után két sima vereséget szenvedtek, majd két győzelem következett, legutóbb viszont csak egy pontot tartottak otthon a Soroksár ellen. Az tény, a győri együttes a mezőny egyik leggólerősebb csapata, ám ugyanakkor sokat is kap. Az együttes 12 góljából Simon András négyet, Nagy Patrik hármat szerzett, azaz döntő lehet, mennyire tudjuk semlegesíteni a két játékost.

Molnár László kerete hemzseg a rutinos futballistáktól: a kapus Sebők Zsolt, Nagy Patrik, az U20-as vb-bronzérmes Présinger Ádám, Simon András vagy éppen Lázár Patrik nem ma kezdte a szakmát, ráadásul a nyáron megszerezték a szlovák másodosztály gólkirályát, a 191 centi magas Robert Janot is. Ugyanakkor a vezetőedző nem számíthat a hét végi összecsapáson Czár Richárdra és Németh Zsoltra, akiket a fegyelmi bizottság szeptember 5-i ülésén három, illetve egy mérkőzésre eltiltott.

A vasárnapi bajnoki találkozó 18 órakor kezdődik Csákváron, a meccset Nagy Róbert dirigálja, segítői Varga Zsolt és Berényi Ákos lesznek.

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020