Tudtuk, hogy nehéz lesz …

Szerzo:
Feltoltve: 2017.augusztus 25

Nincs irigylésre méltó helyzetben vezetőedzőnk, Szanyó Károly. Öt forduló elteltével még mindig győzelem nélkül, mindössze két ponttal sereghajtóként tanyázik csapatunk a másodosztályú labdarúgó bajnokságban. A sorsolás elkészültekor egyértelmű volt, nehéz idénykezdet vár ránk, hiszen sorozatban lépünk pályára feljutásra pályázó, alaposan “feltuningolt” vetélytársak ellen, ám mégis reménykedtünk, hogy talán mégis sikerül átlépni saját árnyékunkat.

Tudtuk, a nagy nyári keret-átalakítás után időre lesz szükség, míg összeáll csapatunk. Hogy játékban szépen fejlődik együttesünk, még legvérmesebb szurkolóink is elismerik. Háromszor szenvedtünk vereséget és egyetlen alkalommal sem futballoztak le minket. Az MTK vért izzadva, a Győr az utolsó percekben kicsikarva nyert egyaránt 2-1-re fiataljaink ellen, míg szerdán a Zete győzött ellenünk úgy 2-1-re, hogy mi vezettünk és 1-0-nál eldönthettük volna a három pont sorsát.

– Amíg kihagyjuk a helyzeteinket, szenvedünk a bajnokságban – utalt az újabb vereség okára a mérkőzést követő nyilatkozatában Szanyó Károly. – Ezúttal a vezetésünk után lezárhattuk volna a mérkőzést, de elhibáztuk a lehetőségeinket.

Az NB II egyik legfiatalabb átlagéletkorú együttesével tehát valamennyi meccsen partiban voltunk ellenfeleinkkel, ám a higgadtság, a rutin egyelőre hiányzik játékunkból. Míg a legtöbb másodosztályú gárdában “muszájból” játszanak a fiatalok, addig nálunk a Zete ellen négyen is kezdőként kaptak lehetőséget – Daróczi Zoltán, Bokros Szilárd, Jelena Richárd, Csonka Bonifác -, ráadásul hárman – Major Barnabás, Magyari Szilárd és Gajda Márkó – még a kispadra is odafértek.

Vasárnap újabb bajnoki cím várományoshoz utazunk. A Kisvárda ellen sem mi vagyunk az összecsapás esélyesei, ám ahogy az MTK, a Győr és a ZTE gárdájának feladtuk a leckét, úgy a szabolcsiak ellen sem feltartott kézzel lépünk pályára.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020