Hétközi forduló: megfogyva bár, de törve nem …

Szerzo:
Feltoltve: 2017.augusztus 22

Alaposan rá jár a rúd nyáron alaposan átalakított, megfiatalított csapatunkra. Hiába van rendben a játékunk, hiába vagyunk partiban a nálunk erősebbel kerettel rendelkező, feljutásra pályázó együttesekkel, az eredmények egyelőre nem jönnek. Ráadásul olyan sérüléshullám sújtja keretünket, melyet a nálunk sokkal hosszabb kispaddal rendelkezők sem viselnének el.

Emlékezzünk csak, az MTK úgy nyert ellenünk 2-1-re, hogy az utolsó percben kétszer is a gólvonalról mentettek a kék-fehér védők. A Győri ETO otthonában eltört középső védőnk lába, kiállították kapusunkat, vezettünk is, de a hazaiak néhány perccel a lefújás előtt a maguk javára (2-1) döntötték el a találkozót. És most ismét újabb komoly erőpróba előtt állunk. Bár még csak az ötödik fordulónál tartunk, már a harmadik feljutásra pályázó gárdával mérhetjük össze erőnket. A holnapi, hétközi fordulóban a Zalaegerszeg együttesét fogadjuk 19 órai kezdettel Csákváron.

Nincs könnyű helyzetben vezetőedzőnk, Szanyó Károly. Jelena Richárdot a második, kapusunkat, Horváth Dánielt a negyedik fordulóban állította ki a játékvezető. Fényes Szabolcs, Kiprich Dávid és Gajda Márkó egyetlen percet sem tölthetett még a pályán, Csonka Bonifác a második fordulót követően dőlt ki a sorból, míg három napja Dulló Martin szenvedett bokatörést. Valamennyien védők … De, hogy ne csak a hátsó alakzatról essen szó: Sejben Viktor idén még csak az oldalvonalon kívülről szoríthatott a társaknak, míg a heteken keresztül “összedrótozott” Oldal Tibor Győrben már nem tudta vállalni a játékot.

Ilyen előzmények után már az is bravúros edzői megoldásnak számít, ha szerdán sikerül összeállítania egy egészséges tizenegyet …

A holnap 19 órakor kezdődő összecsapást dr. Kovács Gergely vezeti, segítői Király Zsolt és Kis Zoltán lesznek.

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020