Ki érti ezt? Bokatörés sárga lap, kapus szabálytalanság kiállítás …

Szerzo:
Feltoltve: 2017.augusztus 20

Csapatunk heroikus küzdelemben, a találkozó 85. percében kapott góllal 2-1-es vereséget szenvedett az NB I-be jutásról álmodozó, nagy múltú Győri ETO otthonában. Ezúttal mégsem a vereség fáj a legjobban, hanem 23 éves játékosunk, Dulló Martin súlyos sérülés.

– A mérkőzés 32. percében egy hamvába holt győri támadás végén Dulló Martin kikísérte alapvonalunkon a labdát – felelte honlapunk érdeklődésére ügyvezetőnk, Bertalan Zsolt. – A játékszer már elhagyta a játékteret, mikor a hazaiak támadója, Erdélyi László hátulról, nyújtott lábbal rácsúszott védőnk támaszkodó lábára. Martin nem az a szimulálós fajta, azonnal látszott, hogy nagy a baj. Hiába jött a kispadról a gyors segítség, mentő szállította a győri kórházba, ahol az éjszakába nyúló vizsgálatok megállapították, hogy a szárkapocs végződésénél, külső bokacsont-törést szenvedett. Az elsődleges orvosi vélemény szerint felépülése minimum fél év.

A súlyos sérülést okozó durva szabálytalanságot Farkas Tibor játékvezető meglepő módon csak sárga lappal büntette! Ugyanakkor nem volt ilyen elnéző, mikor a második félidő közepén – 1-1-es állásnál -, a tizenhatosunkon kívülre kivetődő kapusunkat, Horváth Dánielt azonnal piros lappal büntette. Bár ekkor nem történt sérülés, az írott szabályok szellemében járt el, azaz nem vitatjuk a kiállítás jogosságát, de akkor is szembe tűnő, hogy egy bokatörés kevesebbet “ér”, mint egy kapus általi szimpla mezőnybeli szabálytalanság.

A vétkes győri játékos, Erdélyi László még az éjszaka folyamán meglátogatta Dulló Martint a kórházban, elnézését kérve tőle meggondolatlanságáért.

A hazai szurkolók jelesre vizsgáztak emberségből: “Tisztelt Csákvári csapat, szurkolók! Érdeklődni szeretnék, hogy a játékosuk, akit a mentő vitt el, milyen sérülést szenvedett? Magam és a szurkolótársaim nevében is mielőbbi jobbulást, gyógyulást kívánunk neki! Sportbaráti üdvözlettel: Menyhárt Ferenc, ETO-szurkoló

Nos, Dulló Martin számára véget ért a 2017-es szezon, legjobb esetben is januárban kezdheti meg az edzéseket.

 

Egy hozzászólás

  1. egy Csákvári szurkoló

    2013.09.29. at 15:02

    Ehhez,mèg annyi,hogy az úgynevezett negyedik játèkvezető kb 5 perc elteltével engedte be az orvosi stàbot,hogy megnézhessék a sérült jàtékost.Ha a jàtèkos èletet veszèlyeztető a sérülés,akkor Horváth úr vállalja a felelősségét???
    Remélem az mlsz utólag eltiltja a magáról megfeledkező játékost,mert az ilyen alatomos, lábra menő èrtelmetlen becsúszás nem a labdarúgó pályára való, és aki elköveti, az sem!!!

Szóljon hozzá

Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020