Úgy érzem, veszítettünk két pontot …

Szerzo:
Feltoltve: 2017.augusztus 15

Csapatunk óriásit küzdve, a hosszabbításban szerzett góllal, 1-1-re végzett vasárnap este a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki összecsapáson. A pontot érő találatot középső védőnk, a nyáron a Puskás Akadémiától kölcsön kapott Tar Zsolt szerezte.

– Hiába egyenlítettünk csak az utolsó pillanatban, úgy érzem nem szereztünk egy, hanem veszítettünk két pontot – vélekedett a keddi edzés előtt gólszerzőnk, Tar Zsolt. – Végig mi irányítottuk a mérkőzést, sok helyzetet is kialakítottunk, de a gól nem akart összejönni. Ahogy pedig ilyenkor lenni szokott, egyetlen pillanatnyi kihagyásunkat azonnal megbosszulta a vendégcsapat. Elkerülhető gólt kaptunk, s ettől kezdve még nehezebb lett a dolgunk.

Mennyire volt újdonság számodra, hogy Szanyó Károly a hajrában előre vezényelt?

– Máskor, korábbi csapataimnál is előfordult már, hogy amikor a szükség úgy kívánta, az utolsó percekre a “frontvonalba” küldtek a mesterek, így nem jelentett különösebb meglepetést, mikor Szanyó Károly is feltolt centernek.

A csatárok, saját bevallásuk szerint, általában valamennyi gólukra emlékeznek. Egy védőnek mennyire marad meg egy találat, mire emlékszel a vasárnapi utolsó percekről?

– Pontosan nem tudnám leírni az akciónkat, az biztos, jobb oldali beadásra érkeztem a hosszún, s talán előrevetődve fejeltem az óvári hálóba. Jó érzés volt, hogy sikerült egyenlítenünk, hiszen mindenképpen rászolgáltunk a pontra.

Ugyan minden meccsünkön egyenrangú ellenfelei voltunk vetélytársainknak, ám az igazi siker még hiányzik …

– A nyáron nagyon átalakult a csákvári keret. Szanyó Károly új, fiatal csapatot épít, mely úgy érzem, egyre jobban összekovácsolódik, egyre jobb lesz. Az MTK-t megszorongattuk, s egy kis szerencsével pontot is szerezhettünk volna, a soproni kirándulást már (kapott) gól nélkül zártuk, most pedig a helyzetek alapján nyerési esélyünk volt. Már csak egy győzelem hiányzik, mely átlendítene minket a holt ponton, s lökést adna a folytatásra.

Tar Zsolt legutóbb 2016 májusában, a Puskás Akadémia színeiben talált a kapuba a profiligában. A Honvéd elleni találata akkor három pontot, mostani fejesgólja egy pontot ért.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020