Veretlen csapatot fogadunk

Szerzo:
Feltoltve: 2017.augusztus 11

A hét végi bajnoki fordulóban a Mosonmagyaróvár együttesét fogadjuk vasárnap este, Csákváron. A Győr-Sopron megyei gárda remek rajtot vett, hiszen a nyitányon a feljutásra pályázó Kisvárda otthonában a rendes játékidő letelte után, két gólos hátrányból egyenlített, míg legutóbb hazai környezetben legyőzte a Siófok legénységét.

Az előző szezont masszív középcsapatként záró óváriak a nyáron új vezetőedzővel vágtak a szezonnak. Korábbi szakmai vezetőjük, Király József a Győri ETO stábjához távozott, míg az utolsó fordulókra beugró Nagy Mihály ismét klubvezetőként tevékenykedik. A karmesteri pálcát az egykori szövetségi kapitány, Várhidi Péter örökölte meg, akire nem kisebb feladat hárul, minthogy új csapatot építsen. A tavalyi keretből ugyanis több meghatározó futballista távozott: Galambos Ádám éppen hozzánk szerződött júliusban, Deák István a Honvédban, Czár Richárd és Lázár Patrik Gyirmóton, Jasarevic Mahir Szolnokon, Koszó Balázs Zalaegerszegen, míg Baranyai Norbert Ausztriában, Mundi Roland pedig Dabason folytatja pályafutását.

Az érkezők névsora sem rövidebb: a rutinos Juhász György Békéscsabáról érkezett, Vágó Levente éveket töltött a másodosztályban az SZTK, illetve a SZEOL színeiben, Karacs Péter pedig a Kisvárdát, az egykoron legnagyobb Honvéd-reménységként elkönyvelt Lőrinczy Attila pedig az Ajkát hagyta el az óváriak hívó szavára. Szépe János és Zsigmond Kevin személyében két határon túli magyar játékost szerződtettek Dunaszerdahelyről, míg Deéry Ármin a Haladás, Markosz Szpiriulisz a Fradi, Kovács Botond és Tóth Levente az MTK utánpótlásából igazolt a klubhoz.

A hétvégi összecsapás vasárnap 19 órakor kezdődik Csákváron.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020