A támadójátékban több kell

Szerzo:
Feltoltve: 2017.augusztus 8

Csapatunk vasárnap megszerezte első pontját az idei bajnokságban. Hogy a soproni gól nélküli döntetlennel mennyire elégedett vezetőedzőnk, arról a keddi edzés előtt faggattuk.

– A hozzáállással, akarattal elégedett lehetek, de a támadójátékunktól többet vártam – vélekedett a soproni kilencven percről Szanyó Károly. – Kevés helyzetet dolgoztunk ki, és sajnos egyet sem tudtunk értékesíteni. Ugyanakkor védelmünk stabilabb volt, mint az MTK elleni összecsapáson, s bár követtünk el hibákat, nem véletlen, hogy lehoztuk kapott gól nélkül a meccset. Az idegenben szerzett pont mindig sokat számít, lökést adhat egy csapatnak. A mi vállunkról is lekerült ezzel az a teher, mely az első pont megszerzéséig minden együttest nyom a bajnoki rajt előtt. Látni kell, fiatal, rutintalan csapatunk van, mely folyamatosan alakul, fejlődik. Most egy újabb hazai találkozó következik, s annak az együttesnek, melynek céljai vannak a bajnokságban, otthon mindig a három pont megszerzésére kell törekedni.

Szanyó Károly fiai vasárnap 19 órakor a Mosonmagyaróvár gárdáját látják vendégül Csákváron.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020