A saját játékunkkal kell foglalkoznunk Sopronban

Szerzo:
Feltoltve: 2017.augusztus 5

Csapatunk vasárnap 20 órakor, a Sopron vendégeként lép pályára az NB II-es bajnokság második fordulójában. Bár a nyitányon, az MTK ellen nem játszottunk rosszul, de mindez nem párosult pontszerzéssel.

– Ahogy a kék-fehérek ellen, úgy Sopronban sem foglalkozunk azzal, hogy mit játszik vetélytársunk – vélekedett a szombati edzés előtt együttesünk középső védője, Dulló Martin. – Már a felkészülés alatt látszott, Szanyó Károly játszó csapatot igyekszik formálni Csákváron, s erről az útról nem fogunk letérni. Az MTK ellen közel álltunk a bravúrhoz, a végén a fővárosi gárda örülhetett, hogy a hajrában nem sikerült egyenlítenünk.

Mire számíthatunk Sopronban?

– Az MTK elleni második félidőben mutatott játékra alapozva egyértelműen pontért, pontokért utazunk. A saját játékunkkal szabad csak foglalkoznunk, alkalmazkodjon hozzánk vendéglátónk. A Sopron kerete átalakult a nyáron, új szakvezető is érkezett a hűség városába. Németh Szabolcs előző állomáshelyén, Dorogon a kontrafocit játszatta csapatával, s megmondom őszintén, én arra számítok, hogy vasárnap mi fogjuk irányítani a mérkőzést. Amennyiben sikerült hátul megőriznünk azt a stabilitást, melyet a felkészülési meccseken már láthattak szurkolóink, elérjük célunkat.

A mérkőzés a két klub közös kérése alapján vasárnap 20 órakor kezdődik. Az összecsapást Gyarmati II Tibor vezeti, segítői Vígh-Tarsonyi Gergő és Kulman Tamás lesznek.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020