Megkezdődött … Az 1. forduló eredményei

Szerzo:
Feltoltve: 2017.július 31
eredmenyek-672x372

Megkezdődött a 2017-18-as bajnoki pontvadászat a másodosztályú csapatok számára. Ugyan egy mérkőzést, a Zalaegerszeg-Győri ETO összecsapást csak ma este rendezik, az már így is látszik, rendkívül kiegyenlített bajnokságnak nézünk elébe.

A kilenc lejátszott mérkőzésből egyetlen találkozón volt egynél nagyobb különbség a két együttes között, mi több négy összecsapás is pontosztozkodással végződött. A Kisvárda a 91. percben még két góllal vezetett a Mosonmagyaróvárral szemben, mégis döntetlen lett a vége, miként a Szolnok is két gólos előnyt herdált el a Doroggal szemben. Meglepetésre az Újonc Kazincbarcika idegenben győzte le a feljutásra pályázó Békéscsabát és a Budaörs is közel állt a még nagyobb bravúrhoz a tavasszal még NB I-es Gyirmót ellen. A Szeged vesztett állásból fordította meg a meccset a Cegléd vendégeként, ellenben a Nyíregyháza esélyt sem adott idegenben a Budafoknak.A Vác és a Soroksár nem bírt egymással, míg a Siófok kibirkózta a három pontot a Sopron ellen.

Eredmények: Aqvital FC Csákvár-MTK 1-2, Békéscsaba-Kazincbarcika 0-1, Cegléd-Szeged 1-2, Siófok-Sopron 1-0, Budaörs-Gyirmót 1-1, Vác-Soroksár 0-0, Kisvárda-Mosonmagyaróvár 3-3, Szeged-Dorog 2-2, Budafok-Nyíregyháza 0-2.

Hétfő, 18.30: Zalaegerszeg-Békéscsaba.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

code

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>