Vége: Aqvital FC Csákvár-MTK 1-2 (0-2)

Szerzo:
Feltoltve: 2017.július 30

Ma este megkezdődik a másodosztályú csapatok hosszú, 38 fordulón keresztül tartó menetelése a bajnokságban. Csapatunk 19 órakor a pontvadászat toronymagas favoritját, az MTK együttesét fogadja. A mérkőzésről online közvetítésben tájékoztatjuk szurkolóinkat.

Szanyó Károly már az első forduló előtt igyekezett megkeverni lapjait és egy olyan tizenegyet állított össze, melyet nem igazán láthattak a felkészülési mérkőzéseinket megtekintő “kémek”. A kék-fehérek vezetőedzője, Feczkó Tamás a nyitányon nem számíthat több meghatározó játékosára sem, így például az együttes kapitányára, az oldalszalag húzódással bajlódó Kanta Józsefre.

Aqvital FC Csákvár-MTK 1-2 (0-2)

Csákvár 400 néző, vezeti: Szilasi Szabolcs (Aradi József, Máyer Gábor)

Csákvár: Horváth G. – Rétyi, Dulló, Tar, Csonka, Galambos – Pintér B. (Bokros) – Molnár T., Sándor Gy., Daróczi – Magyari (Jelena). Edző: Szanyó Károly.

MTK:  Szentpéteri – Katona M., Balogh B., Gengeliczki, Deutsch B. – Borbély (Gera D.) – Vass P., Vass Á., Takács R. (Schafer) – Torghelle, Lencse. Edző: Feczkó Tamás.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. Mi a szokásos kék-sárga, míg a vendégek fehér mezben és kék nadrágban léptek pályára.

3. perc: Magyari Szilárd lépett ki a jobbösszekötő helyén, egészen az alapvonalig verekedte magát, visszagurításáról azonban lemaradtak a belsők.

6. perc: Takács Ronald tört előre bal oldalon, egy csellel becsapta a tizenhatos sarkánál Rétyit, szépen keresztbe ívelt, a hosszú ötös sarkáról Vass Patrik kapásból az oldalhálóba bombázott.

12. perc: Vass Patrik jobb oldali szögletét középről Deutsch Bence fejelte a bal alsó sarokba, 0-1.

15. perc: Ezt megúsztuk! Saját tizenhatosunk előtt vesztettünk labdát, Torghelle lecsapott a Sándor által lepörgetett labdára, azonnal az egyedül kilépő Lencse elé tálalt, aki megpróbálta elhúzni kapusunk mellett is a labdát, ám Horváth bravúros vetődéssel szögletre mentett.

17. perc: Vass Patrik a bal oldali oldalvonal mellől a kapunktól 40 méterre végezhetett el szabadrúgást. A hosszú sarok irányába elcsavart labdája mindenkit megtévesztve nem sokkal kerülte el  kapunkat.

21. perc: Csonka előzte meg a felezővonalnál Torghellét, labdája Daróczihoz került, aki egy igazítás után 23 méterről nem sokkal tévesztette el a jobb sarkot.

22. perc: Pontatlanságunknak majdnem ismét végzetes következménye lett. Saját térfelünk közepén vesztettünk labdát, Lencse ismét egyedül léphetett ki, a jobb összekötő helyéről 12 méterről azonban nem találta el a kaput.

23. perc: Dulló Martin rúgta meg Takács Ronaldot az alapvonal közelében, sárga lapot kapott.

27. perc: Vass Ádám a felezővonaltól mesterien indította a leshatárról induló Takács Ronaldot, aki a bal összekötő helyéről, 15 méterről higgadtan helyezett a kivetődő Horváth mellett a bal alsó sarokba, 0-2.

32. perc: MTK szöglet után a labda visszakerült Vass Ádámig a felezővonalnál, aki úgy adta haza, hogy  Szentpéteri kapus nem érhette el az alapvonalig. Jobb oldali szöglet után Sándor György lőtt a kapu fölé.

36. perc: Sándor György a jobbösszekötő helyéről ballal 25 méterről megcélozta a bal alsó sarkot, szentpéteri Viktor nagy bravúrral szögletre tornázta a labdát.

41. perc: Vass Patrik jobb oldali szöglete után az egymásra váró védők között Deutsch Bence elé pattant a labda, a kék-fehérek védője azonban lövés helyett át akarta azt venni, így oda lett a helyzet.

Vége az első félidőnek.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. Cserélt csapatunk, Pintér Bence helyén Bokros folytatja.

48. perc: Sándor két csel után ügyesen készítette le a labdát Daróczinak. A tizenhat méteres, bal sarokra tartó labdát azonban Szentpéteri magabiztosan hárította.

52. perc: Galambos tört előre a bal oldalon, áthámozta magát Borbélyon is, az alapvonalról középre adott s bár Gengeliczki kicsúsztatta a labdát, ezzel okozott igazi veszélyt az MTK kapujára. A labda ugyanis Rétyihez került, aki a tizenhatos bal sarkánál átvette, majd remek mozdulattal elcsavarta a jobb felső irányába. Szentpéteri “szemmel” védte a lövést, mely alig kerülte el a ficakot.

56. perc: Kétszer már góllal büntette az MTK, hogy a saját térfelünkön labdát veszítettünk. Ezúttal Csonkát támadta le Vass Patrik a kapunktól 25 méterre, el is vette tőle a labdát és akadálytalanul húzhatott kapura. Szerencsénkre passzolni akart, így a lecsorgó labdát Horváth Gábor könnyedén hárította.

60. perc: Cserél csapatunk: Magyari helyett Jelena Richárd folytatja a játékot.

61. perc: Deutsch Bence bal oldali beadása okozott fejfájást a kapunk előtt. A Horváth Gáborról felpörgő labdát szerencsénkre Torghelle egy lépésről sem tudta a kapunkba gyötörni.

64. perc: Gengeliczki nem engedte elvégezni a szabadrúgást, villant a sárga számára.

66. perc: Jelena forgolódott a bal oldalon, nagy nehezen középre gyötörte a labdát, amely éppen Daróczi elé pattant, aki 16 méterről azonnal lőtt, de nem találta el a jobb sarkot.

70. perc: Kettős csere a vendégeknél: Takács helyére Schafer András, Borbély helyére pedig Gera Dániel érkezett.

74. perc: Molnár Tibor bal oldali beadását Jelena nem sokkal fejelte a jobb sarok mellé.

77.. perc: Harmadik cserelehetőségét is kihasználta Szanyó Károly: Daróczi helyére Oldal Tibor érkezett a hajrára.

83. perc: Kapu előtti kavarodás végén nem tudtak felszabadítani a vendégek védői, a labda Jelena elé pattant, aki 5 méterről a bal kapufa segítségével a hálóba lőtt, 1-2.

86. perc: Molnár Tibor bal oldali szabadrúgását Csonka fejelte kapura, Szentpéteri biztosan védett.

89. perc: Oldal szlalomozott a vendég védők között, Bokros elé tálalt, fiatal középpályásunk 20 méteres lövése Baloghon lelassult, így Szentpéterinek nem okozott gondot a hárítás.

90. perc: Rétyi jobb oldali beadását Jelena csúsztatta kapu mellé.

91. perc: Oldal okozott riadalmat az MTK ötösén, Balogh az utolsó pillanatban mentett szögletre. A beíveléshez már előre ment Horváth kapus is, d a vendégek nagy nehezen kivágták a labdát.

Vége a mérkőzésnek.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020