Molnár Csaba, az ős-csákvári

Szerzo:
Feltoltve: 2017.július 28
© Molnár Artúr

Az Aqvital FC Csákvár keretének legrégebbi tagja ugyan gyerekként a Videotonban nevelkedett, 26 esztendős kora ellenére immár – fél éves felcsúti kitérőt nem számítva – a hetedik bajnoki évet kezdi színeinkben.

- Az évek alatt megjártam a hadak útját a Csákvárral. Szerepeltünk a harmadosztályban, küzdöttünk a kiesés ellen a második vonalban és ugye végeztünk a hatodik helyen is az NB II-ben – foglalta össze tömören aqvitalos éveit szurkolóink egyik nagy kedvence, az ős-csákvárinak tekinthető Molnár Csaba.

A nyáron nagy változások voltak a keretben, a hét végén máris kezdődik a bajnokság …

- Azt hiszem valamennyi régebb óta Csákváron futballozó játékos nevében mondhatom, az első naptól érezni, más lehetőségek, más koncepció alapján készülünk. Villámgyorsan kialakult a csapategység, olyan labdarúgók érkeztek, akik személyiségükkel tökéletesen illeszkednek az eddigi keretbe, ráadásul komoly erősítést is jelentenek. Bár tudom, hogy a puding próbája az evés, úgy érzem, az elmúlt hat esztendő egyik legerősebb kerete jött most össze Csákváron. Hogy aztán mennyit sikerül megvalósítanunk az elképzelésekből, az már rajtunk múlik.

Az első fordulóban egyből a bajnokság toronymagas favoritját, az MTK-t fogadjuk.

- A kék-fehéreknél nehezebb ellenfél nem nagyon lesz a bajnokságban, max csak hasonlóan erős együttes. Ugyan a Hungária körútiaknak van, pontosabban az elmúlt években volt egy kialakult játszó stílusuk, ám hogy az új edző, Feczkó Tamás mennyit változtatott rajta, egyelőre nem tudni. Az viszont biztos, mi is szeretjük, ha nálunk van a labda, azaz nem feltartott kézzel lépünk pályára. Sőt, meglepetésre készülünk …

A vasárnap 19 órakor kezdődő összecsapást Szilasi Szabolcs vezeti, segítői Aradi József és Máyer Gábor lesznek.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

code

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>