Bemutatjuk ellenfelünket: MTK

Szerzo:
Feltoltve: 2017.július 26

Két hónapos szünet után, július 30-án ismét pontokért lépnek pályára a másodosztályú labdarúgó bajnokság csapatai. A vasárnap kezdődő küzdelemsorozat első fordulójában a nagy múltú, élvonalban 23-szoros bajnok, 12-szeres kupagyőztes, ám az NB I-től nyáron meglepetésre búcsúzó MTK ellen lép pályára együttesünk.

A fővárosi kék-fehérek nem titkoltan az azonnali visszajutást tűzték zászlajukra, mi több, mint azt a klub elnöke, Deutsch Tamás többször lenyilatkozta, nem elégszenek meg a második hellyel, az NB I-es tagságot bajnoki címmel akarják kiharcolni. Ennek érdekében nem csak új szakmai stábot szerződtettek, de keretüket is alaposan átalakították. A vezetőedző az a Feczkó Tamás lett, aki az elmúlt két és fél évben kisebb fajta “csodát” tett Balmazújvárosban. Előbb bent tartotta a 10 ponttal sereghajtó hajdúsági gárdát az NB II-ben, a következő évadban az ötödik helyre kormányozta korábban kieső-jelölt csapatát, majd a idén nyáron, a klub történetében először, óriási meglepetésre az élvonalba vezette a Kamilla-Gyógyfürdőt.

A keret-átalakítást meghatározta, hogy a másodosztályban nem szerepelhetnek légiósok, így a klub kénytelen volt elköszönni két kapusától, Danijel Petkovicstól, aki Franciaországba szerződött, és Federico Groppionitól, aki játékos-edzőként folytatja pályafutását Csepelen. Jurij Kolomojec visszatért Ukrajnába, míg Myke Ramos a Haladáshoz igazolt. A nagy öreg Dragan Vukmir úgy döntött, elég volt a profi futballból, a III. Ker. TVE-ben vezet le. Rajtuk kívül viszont több, a (korosztályos) válogatottnál is számításba vett fiatal is elköszönt a Hungária körúttól: Poór Patrik a Puskás Akadémia, Vadnai Dániel a Mezőkövesd, Vogyicska Bálint a Vasas, Nikházi Márk a Paks hívó szavára mondott igent.

Ugyanakkor népes az érkezők tábora is. Visszatért kölcsönadása után Talabér Attila (Kisvárda), Demjén Patrik (Dorog), Horváth Péter (Sopron), Deutsch Bence és Jakab Dávid (ZTE), valamint több olyan játékos is, aki korábban megfordult már az MTK-ban: Balogh Béla (Mezőkövesd), Bori Gábor és Vass Patrik (Gyirmót), Szentpéteri Viktor (Vác), illetve Lencse László (Puskás Akadémia). Új fiúnak számít Farkas Balázs (Balmazújváros) és Gengeliczki Gergő (Soroksár).

Az új fiúk megszerzése mellett ugyanakkor olyan meghatározó játékosokat sikerült maradásra bírni, mint Torghelle Sándor, Kanta József vagy éppen Vass Ádám, akiktől koruk, rutinjuk okán azt várják a szakvezetők, hogy összefogják a több helyről összeverbuvált gárdát.

A kék-fehérek névsorát böngészve nyugodtan kijelenthető, hogy ennél nehezebb összecsapással nem igazán kezdhettük volna a szezont. Ugyanakkor az is igaz, talán a legnagyobb esélyünk most lehet a bravúrra a fővárosiak ellen, hiszen még nincsenek kellően összecsiszolódva.

A nyitóforduló mérkőzése vasárnap 19 órakor kezdődik Csákváron

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020