Egy érkező, egy távozó

Szerzo:
Feltoltve: 2017.július 13

Csapatunk tegnap óta a szlovéniai Terme Catezben edzőtáborozik. Miközben Szanyó Károly vezetőedző irányításával gőzerővel készül a közelgő bajnoki rajtra, folyamatosan alakul, formálódik keretünk.

Klubunknak sikerült megegyezni a Videotonnal, így visszatért csapatunkhoz a tavaszt már Csákváron töltő Sejben Viktor. Az utánpótlás válogatott támadó ősszel kölcsönben erősíti az Aqvital FC-t. Ugyanakkor egy játékos távozott is tavalyi keretünkből. A középpályás Bakos Szabolcs három év után távozik Csákvárról, ezalatt 85 mérkőzésen lépett pályára színeinkben az NB II-ben és nyolc gólt szerzett. A 30 éves játékos információink szerint Budaörsön folytatja pályafutását.

Csapatunk ma 17 órakor a szlovén másodosztályú NK Brezice ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020