Megint nagy sorozat áll a Békéscsaba mögött

Szerzo:
Feltoltve: 2017.április 20

Az őszi idény tizenkettedik fordulójában az esélytelenek nyugalmával fogadtuk a Békéscsaba együttesét. A gyenge rajt után magára találó viharsarki gárda hatos győzelmi sorozattal a háta mögött érkezett Csákvárra – miközben 14 gólt szereztek a lila-fehérek, egyet sem kaptak! -, pedig többek között akkor játszott a Puskás Akadémia és a Kisvárda együtteseivel is. A hazai összecsapáson aztán parádés teljesítménnyel leptük meg vendégeinket. A második félidő közepén, alig húsz perc alatt háromszor is bevettük a korábban bevehetetlennek hitt csabai kaput és végül 3-1-es győzelmet arattunk.

A hét végén kísértetiesen hasonló előzmények után találkozunk a Békéscsabával. Az azóta edzőváltáson átesett együttes – Zoran Szpisljakot korábbi segítője, Boér Gábor váltotta a kispadon – ismét gyenge rajtot vett a szezon elején, majd öt forduló után látványosan feltámadt. Utolsó öt találkozóját zsinórban megnyerte – 14 gólt szerzett és egyet kapott -, s immár a negyedik helyen tanyázva, a feljutásra álló Kisvárdától mindössze kettő(!) pontra lemaradva várja vasárnapi összecsapásunkat.

Remélhetően vendéglátónk sormintája ellenünk is folytatódik, azaz behúzzuk a száguldó viharsarki expressz kézifékjét, s mi gyűjtjük be a három pontot.

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020