A Puskás Akadémia együttese hat felnőtt válogatottal a soraiban érkezik Csákvárra

Szerzo:
Feltoltve: 2017.április 8

A hét végi bajnoki fordulóban a másodosztály listavezetőjét, a feljutás első számú favoritját fogadja csapatunk. Az esélytelen nyugalmával készülődhetünk a találkozóra, hiszen veszteni valója csak a Puskás Akadémia legénységének van: győzelme papírforma eredménynek számítana, bármi más eredmény viszont számunkra az óriási bravúr kategóriába sorolandó lenne.

Nem valószínű, hogy létezik olyan, a másodosztály mezőnyét ismerő futballszurkoló, akinek be kellene mutatni az egykori szövetségi kapitány, Pintér Attila dirigálta gárdát. A felcsútiak kerete kimagaslik az NB II-ből, egykori felnőtt – Vanczák Vilmos, Sándor György, Szakály Péter, Zsidai László, Heffler Tibor, Gyömbér Gábor – és korosztályos válogatottak – Lencse László, Tischler Patrik, Hegedűs János, Csilus Ádám, Prosser Dániel, Márkvárt Dávid -, sora szerepel soraiban.

Egyértelmű tehát, a három pontért érkezik Csákvárra a Puskás Akadémia legénysége, nagyobb tudását csak hihetetlen alázattal, küzdeni akarással kompenzálhatjuk. Mint ahogy tette azt a Szolnoki MÁV, mely a tavaszi nyitányon legyőzte (1-0) a listavezetőt vagy éppen a sereghajtó SZEOL, mely 1-1-es döntetlent csikart ki hazai pályán ellene.

A vasárnapi találkozó 18 órakor kezdődik, a meccset Gyarmati II Tibor vezeti, segítői Kepe Arnold és Csatári Tibor lesznek.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020