Tatabányán, a Budaörs ellen

Szerzo:
Feltoltve: 2017.március 15

Hétközi fordulót rendeznek holnap a másodosztályú labdarúgó bajnokságban: a szerdai állami ünnep miatt ezúttal viszont kivételesen csütörtökön lesznek a mérkőzések. Csapatunkra roppant fontos összecsapás vár, a hazai mérkőzéseit tatabányai albérletben rendező Budaörshöz látogatunk.

– Mindannyian átérezzük a találkozó súlyát – vélekedett a a bajnoki mérkőzés fontosságáról vezetőedzőnk, Vincze István. – Az elmúlt meccseken sajnos nem sikerült bebiztosítanunk a nyugodt tavaszi folytatást, így most már mindenképpen meg kell kezdenünk a pontgyűjtést. A Budaörs ellen igazi presztízsmeccset játszunk, hiszen nem csak Bognár György vezetőedző, de több játékos is éppen Csákvárról került riválisunkhoz. Ráadásul azonos pontszámmal állunk a táblázaton, azaz a győztes lépéselőnybe kerülhet vetélytársával szemben.

Ami csapatunkat illeti: Mészáros Dávid kivételével a korábbi sérültjeink – így például Kiprich Dávid és Hodgyai László is – már bekapcsolódtak a munkába, ám hogy ki kerül be a keretbe, azt csak holnap reggel dönti el Vincze István.

A csütörtökön 15 órakor kezdődő összecsapást Gaál Ákos dirigálja, segítői Kóbor Péter és Huszár Balázs lesznek. A két város közelsége miatt ezúttal külön szurkolói busz nem indul Csákvárról, hűséges szimpatizánsaink autókkal utaznak a meccs helyszínére.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020