A győztes bemutatkozás reményében

Szerzo:
Feltoltve: 2017.február 10

A puding próbája az evés – tartja a mondás. Hát mi most elérkeztünk az evés idejéhez. Szombaton, a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésével megkezdi tavaszi menetelését csapatunk. A holnapi kupameccs után, a jövő héten már bajnoki pontokért lépünk pályára Dorogon.

– Bő egy hónapja, hogy átvettem a csapat irányítását, azaz a holnapi lesz az első tétmeccsem a csákvári kispadon. Bízom a sikeres bemutatkozásban – felelte érdeklődésünkre vezetőedzőnk, Vincze István. – A keret nagy részét már korábbról ismertem, így gyorsan sikerült összehangolódnunk. A felkészülésünket, mint a legtöbb magyar együttesét befolyásolta az időjárás, de hát ezt mindenkinek be kell kalkulálni Magyarországon. A hazai edzések mellett egyhetes bükfürdői edzőtáborba is eljutottunk, viszont füves pályán csak egyszer tudtunk játszani. Az influenzajárvány, a kemény talaj okozta kisebb sérülések miatt időnként akadtak hiányzóink, de a tervezett munkát azért elvégeztük.

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első felvonása szombaton 14 órakor kezdődik Csákváron, míg a visszavágót március elsején (szerdán) 17 órakor rendezik Sopronban.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020