Új szponzorral bővült támogatóink csapatunk

Szerzo:
Feltoltve: 2016.december 1

Örömteli hírről számolhatunk be szurkolóinknak.

– A napokban újabb két szponzorral sikerült támogatói szerződést aláírnom – tájékoztatta honlapunkat az Aqvital FC tulajdonosa, Nagy Sándornak. – Az Aszfalt Hungária Kft. és az EuroAszfalt Kft. egyaránt telephellyel rendelkezik Fejér megyében, Martonvásáron, így a közép-dunántúli régióban igen aktív szereplője az útépítési piacnak. Az utóbbi években részt vett több, a megyét érintő útépítési beruházásban. Ilyen például a 8-as főút Székesfehérvárt elkerülő szakaszának építése, a Mórt és Pusztavámot összekötő út felújítása, több szakaszon a 81-es, illetve 811-es jelű, valamint több alsóbb rendű főút felújítása. Mindkét cég lehetőségeihez mérten igyekszik minél több területen, a társadalmi felelősségvállalási elveinek megfelelve, nemes célokat támogatni. Ezek között pedig kiemelt helyen szerepel a sport, legyen az akár az utánpótlás, akár a profi sport.

– Az Aqvital F  Csákvárnak, mint a régió feltörekvő csapatának további sikereihez szeretnénk hozzájárulni a szponzori megállapodásunkkal, bízva benne, hogy minkét fél számára hosszú távon is gyümölcsöző együttműködés alakulhat ki – nyilatkozta honlapunknak az EuroAszfalt Kft. gazdasági igazgatója, Kirchner István.

aszfaltAz Aszfalt Hungária Kft. mint az EuroAszfalt cégcsoport tagja aszfalt gyártási fő tevékenységét országos lefedettséggel végzi, kiépített keverő hálózatának köszönhetően.

Első számú megrendelőként az EuroAszfalt cégcsoport aszfalt ellátását végzi, azonban a vásárlói körében megtalálhatóak a magyar útépítő piac kisebb és nagyobb szereplői, valamint az állami és önkormányzati szervezetek. Az üzemi gyártásellenőrzésre tanúsított keverőtelepekkel követik, az Európai normáknak megfelelő szintű gyártást, valamint elkötelezve a környezetvédelem iránt alkalmazzák az újrahasznosítási technológiákat és a befektetett energia optimalizálást.

Beton gyártási kiegészítő tevékenységet projekt szinten végzi, követve az EuroAszfalt cégcsoport munkáit, valamint igazodva az országban kiírásra kerülő nagy vonalas útépítési munkákhoz.

Az öntött aszfalt kivitelezési tevékenység, elsősorban hídépítésekhez kapcsolódó öntött aszfaltos feladatokra fókuszál.  

Célja továbbra is a keverőtelepek vonzáskörzetébe tartozó útépítési munkáihoz szükséges útügyi műszaki előírásoknak, műszaki tendereknek megfelelő minőségű aszfalt és beton keverékek előállítása, valamint az öntött aszfaltos munkák szélesebb körű kivitelezése.

euroHosszú út vezetett az 1950-ben alapított Betonútépítő Vállalat megalakulásától a mai, korszerű, projekt centrikus, holding felépítésű cégcsoportig, melynek az EuroAszfalt Kft. 2003-ban lett tagja.

Az EuroAszfalt cégcsoport növekedésével együtt járt egyes területeinek szakosodása, és a csoport szempontjából meghatározó tevékenységek központosítása. Ezen elvek alapján jött létre aszfalt- és betontermékek előállítására az EuroAszfalt Kft., melynek tevékenységi köre 2007. évtől a mélyépítési feladatok ellátásával bővült.

Ennek köszönhetően vevői igényeit szélesebb kínálattal tudja kielégíteni szinte az egész ország területén.

A cég felépítésének köszönhetően út-, és autópálya építés, hídépítés, vasútépítés, magasépítés, mélyépítés, vízépítés, közműépítés, környezetvédelmi és repülőtér építés mérnöki létesítményeinek tervezése, fővállalkozása és kivitelezése területén, országos szinten van jelen a piacon. Mindennapi munkája során munkavállalóik szakmai tudásuk legjavát adják a projektek sikeres kivitelezéséhez.

A cég rendelkezik a feladatok ellátásához szükséges korszerű gépparkkal és az azt üzemeltető képzett személyzettel. A kft. jellemzően a nagyobb értékű és komplex állami megrendelésű infrastrukturális beruházások lebonyolítására szakosodott, az összetett fővállalkozási és kivitelezési feladatok teljes körű elvégzésével.

A kivitelezés megfelelő minőségének folyamatos fenntartását, és egyidejűleg a környezet védelmét, a munkahelyi egészségvédelem és biztonság megőrzését és a katonai többletkövetelmények teljesítését a cégcsoport vezetésének elkötelezettsége, valamint az MSZ EN ISO 9001:2008, az MSZ EN ISO 14001:2004, az MSZ 28001:2008 szabványok és az AQAP 2110:2009, NATO normatív követelmények szerint kialakított, bevezetett és
működtetett integrált irányítási rendszer szabályozza.

A szabványoknak megfelelő tanúsított integrált irányítási rendszer a cégcsoport működésében dokumentált rendet követel meg, ami a vevői elvárások magasabb szintű teljesítését teszi lehetővé.

Annak a cégnek, ahol tanúsított irányítási rendszer működik, rangot, magasabb minőségi szintű besorolást, előnyt jelent, ami a piaci versenyben döntő jelentőségű. Ezt a színvonalat követeli meg alvállalkozóitól és beszállítóitól is a kft.

 

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020