Jókor voltam jó helyen – vélekedett a ZTE ellen két gólt szerző Molnár Tibi

Szerzo:
Feltoltve: 2016.november 22
tibcsi

A hét végén csapatunk óriási küzdelemben, 2-2-es döntetlent ért el a feljutásra pályázó Zalaegerszeg ellen. Góljainkat az a Molnár Tibor szerezte, akinek ez a szezon eddig nem úgy sikerült, ahogy azt akár ő, akár szurkolóink várták.

- Jókor voltam jó helyen – hárította el roppant szerényen gratulációnkat a keddi edzés előtt Molnár Tibi. – Az első gól tudatosan felépített támadás után született. Amint Oldal Tibihez került a labda, tudtam, hogy keményen belövi a hosszú sarok irányába, s nekem “csak” oda kell érnem. Hál’ istennek sikerült. A második találat már nagyon a meccs végén esett. Mindent egy lapra feltéve rohamoztunk, s mikor Horváth Roli kapura tűzte a labdát, a lövés pillanatában láttam, hogy nagyon bizonytalanul dől el a vendégek kapusa. Ezek után számítottam rá, hogy kijön róla a labda. Odacsúsztam, Szappanos Péter pedig éppen a lábamra ejtette a labdát, melyet a földön fekve “csak” be kellett kotornom a hálóba. Örülök, hogy végre segíthettem a csapatnak.

A két gól igazán Molnár Tibcsisre sikerült …

- Erre mit mondjak? Az én világom a tizenhatoson, de inkább az ötösön belül van, ritkán szerzek gólt a büntetőterületen kívülről. A lecsúszott, kipattanó, elvesztett labdákból találok a leggyakrabban a kapuba. Egyébként úgy gondolom, ezeknek ugyan olyan értékük van, mint a 30 méteres bombagóloknak.

A vasárnapi Molnár Tibi már az volt, akit régen vártak szurkolóink …

- Sajnos ez a fél év nem úgy sikerült eddig, ahogy szerettem volna. Szinte a teljes felkészülést kihagytam egy térdsérülés miatt, aztán mikor felépültem, s végre utolértem magam, ismét megsérültem. Azt is el kell ismernem azonban, hogy a fiatal-szabály sem feltétlen kedvezett nekem, de nyilván nekem is többet kell tennem azért, hogy pályára léphessek. A magam 23 évével szinte öregnek számítok a fiatalok között, így a melóban is illik az élen járnom. Összeszorítottam a fogam, keményen dolgozok és megküzdök a helyemért. Ezekkel a gólokkal remélem átszakadt a gát, van még három meccsünk az idén, s én is szeretnék hozzájárulni csapatunk jó szerepléséhez.

A pontjainkat a hét végén Mosonmagyaróváron szaporíthatjuk tovább, melyhez szükség lehet Molnár Tibi újabb “lesipuskás” góljaira.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

code

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>