Megszakadt a jó sorozatunk

Szerzo:
Feltoltve: 2016.november 8

Mint köztudott, vasárnap csapatunk 3-1-es vereséget szenvedett a Vác ellen Dunaújvárosban, a másodosztályú bajnokság 16. játéknapján, s ezzel megszakadt hetek óta tartó veretlenségi sorozatunk.

– Ahogy azt a meccs után is nyilatkoztam, nem a mi napunk volt a vasárnap – felelte honlapunk érdeklődésére csapatunk vezetőedzője, Toldi Gábor, aludva néhányat a hét végi összecsapásra. – Tompák voltunk, nem abban a felfogásban futballoztunk, ahogy azt megszokhatták szurkolóink az elmúlt fordulókban.

Mi hiányzott ezúttal a játékunkból?

– Elsősorban az agresszivitás. Ha bátrabbak vagyunk, ha merünk játszani, lehetett volna esélyünk a pontszerzésre. Sőt, a szépítő gólunkat követően, 2-1-nél még így is visszajöhettünk volna a meccsbe, így is felcsillant a remény, de egy újabb figyelmetlenség már végzetesnek bizonyult.

Most ismét szünet következik a bajnokság …

– Igyekszünk minél gyorsabban túl lépni a vereségen, s már a héten elkezdjük a felkészülést a soron következő mérkőzésre. Nem vár egyszerű feladat ránk jövő vasárnap sem, hiszen a feljutásra pályázó Zalaegerszeget fogadjuk.

A héten hivatalos edzőmeccsen nem lép pályára csapatunk, mivel jelenleg nincs sérült játékosunk, így egymás közti játékkal gyakorolhatunk a következő fordulóra.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020