Jó formába lendült Cigándot fogadunk szombaton

Szerzo:
Feltoltve: 2016.október 21

Ismét sűrű napok várnak csapatunkra. Szombaton – azaz holnap – NB II-es mérkőzés vár a fiúkra, kedden Magyar Kupa-összecsapáson lépünk pályára, majd jövő vasárnap újra bajnoki pontokért viaskodunk. … és mindhárom esetben kőkemény kilencven percre számíthatunk.

Holnap az életben maradásért küzdő, utolsó két meccsét megnyerő Cigánd ellen kell(ene) tovább szaporítanunk pontjain számát, a kupameccsen az NB II egyik legerősebb csapatát, a sokszoros visszavágásra készülő Békéscsabát fogadjuk, míg egy hét múlva ahhoz a Kozármislenyhez látogatunk mely ősszel legyőzte a bajnokesélyes Nyíregyházát és Puskás Akadémiát is.

Nem egyszerű tehát a feladat, de ahogy azt már számtalanszor elmondta vezetőedzőnk, Toldi Gábor: – Mindig csak a soron következő mérkőzésre összepontosítunk.

Most tehát a Cigánd elleni derbire. A borsodiak ellen muszáj itthon tartanunk a három pontot, hiszen sikerünk esetén oly mértékben leszakítanánk vetélytársunkat, mely kellő nyugalmat kölcsönözhet a folytatásra. Sérültjeink egyre jobb állapotban vannak, így tovább nőnek Toldi Gábor összeállítási lehetőségei.

A szombati találkozó 17 órakor kezdődik, Barna Gábor játékvezető segítői Kormányos II Gábor és Iványi István lesznek.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020