Végeredmény: Aqvital FC Csákvár-Szolnoki MÁV FC 2-2 (0-1)

Szerzo:
Feltoltve: 2016.szeptember 11
LIVE

Ma délután tévés mérkőzésen fogadjuk a táblázaton mindössze egyetlen ponttal mögöttünk tanyázó Szolnoki MÁV együttesét. A kék-fehérek eddig valamennyi pontjukat hazai környezetben szerezték. Idegenben még nem termett babér számukra idén ősszel, s reméljük ezzel a szokásukkal ma sem szakítanak.

A hazai szakvezető dolgát alaposan megnehezítette, hogy a csapat alapemberének számító Molnár Tibor a szombati edzés utolsó pillanataiban megsérült és emiatt még a kispadra sem tud leülni. A vendégek vezetőedzője ugyanakkor egyetlen helyen változtatott legutóbbi kezdőcsapatán, Olasz Dénes helyett Pantovic Nikolát jelölte a centerposztra.

Aqvital FC Csákvár-Szolnoki MÁV FC 2-2 (0-1)

Csákvár, 200 néző, vezeti: Kovács Gergely (Kóbor Péter, Király Zsolt)

Csákvár: Kovács D. – Pintér B., Szalai T., Dulló, Baranyai – Mészáros D., Bakos Sz. – Kocsis G., Kiprich D., Oldal – Paudits. Edző: Toldi Gábor.
Szolnok: Molnár-Farkas T. – Hajba, Tóth P., Papp Sz., Magyar B. -  Kenderes, Kovács O. – Rokszin, Pintér N., Tóth L. – Pantovic. Edző: Balogh Pál.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, mi a szokásos sárga-kékben, a szolnokiak pedig fehér mez, fekete nadrágban léptek pályára.

2. perc: Pintér Bence robogott el a jobb oldalon, lapos középre gurítását Kocsis a rövid saroknál az oldalhálóba pörgette.

3. perc: Bakos bal oldali beadását a hosszúról Pintér Bence középre fejelte, ám Paudits elől a kapujából kirobbanó Molnár összeszedte a labdát.

6. perc: Kocsis hosszú átadásával Oldal lépett volna ki a balösszekötő helyén, ám Hajba a kaputól 20 méterre buktatta. A szabadrúgást a sértett végezte el, ám labdája elkerülte a jobb felső sarkot.

8. perc: Kocsis  25 méterről, bal lábbal, életerős lövést küldött kapura, Molnár azonban magabiztosan hárított.

11. perc: Bakos ezúttal Oldalt futtatta a bal szélen, a szélső éles beadását Paudits fejelte kapura, Molnár azonban a mezőnybe öklözte.

16. perc: Szalai 50 méteres indításával Paudits lépett ki a szolnoki védők közül, Molnár kapus azonban a tizenhatoson kívülre futva, fejjel tisztázott előle.

19. perc: Pintér Bence tizenhatosunk jobb sarkánál rosszul vette át a labdát, Tóth László lecsapott rá és a balösszekötő helyéről, 10 méterről higgadtan a hosszú sarokba lőtt, 0-1.

20. perc: Azonnal egyenlíthettünk volna, ám Kocsis 2 méterről a léc fölé vágta Bakos bal oldali beadását.

26. perc: Papp Szilárd hosszú indítására kapusunk késve mozdult ki, felszabadító rúgása meglehetősen sutára sikeredett, így vendég bedobás lett a támadás vége.

28. perc: Pintér Bence jobb oldali beadását Paudits a hosszú ötös sarkáról a bal felső sarok irányába fejelte, ám labdája a felső léc fölött hagyta el a játékteret.

33. perc: Baranyai kanyarította középre a labdát bal oldalról, Tóth Péter ugyan kifejelte, de éppen Bakos elé, de középpályásunk 20 méterről nem találta el a jobb alsót.

36. perc: Rokszin ugratta ki a középen meginduló Pantovicot, Kovács Dániel azonban a tizenegyes ponton bátor kivetődéssel menteni tudott.

38. perc: Mészáros indítását a játékvezető blokkolta, a lepattanó labdából pedig majdnem ismét a kapuba talált a Szolnok. Szerencsénkre a kilépő Tóth László elől Kovács Dániel fel tudta szedni a labdát.

40. perc: Oldal bal oldali beadását Paudits csúsztatta a hosszú sarok mellé.

41. perc: Érik az egyenlítő találatunk. Kiprich a jobb oldali alapvonalról remekül gurított vissza a tizenegyes pont tájára, ám érkezőink elől Kovács Olivér az utolsó pillanatban szögletre tisztázott.

44. perc: Kenderes buktatta a felezővonalnál Oldal Tibort, jogosan kapott sárga lapot.

45. perc: Kenderes ezúttal a bal oldali vonal mellett rántotta le Oldalt, a játékvezető azonban megkönyörült a vendégek csapatkapitányán és nem mutatta fel neki a kiállítást jelentő második sárga lapot.

Vége az első félidőnek.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

48. perc: Paudits bolondította meg a szolnoki védőket a bal oldalon, a tizenhatos magasságában középre gurított, Bakos Szabolcs pedig a labdaátvétel után 20 méterről jobbal kilőtte a jobb alsó sarkot, 1-1.

54. perc: Mészáros Dávid rúgta el a labdát a szolnoki védők elől, mesterien löbbölt a tizenegyes pontra, ám Kiprich hosszan vette át a labdát és így szögletre tisztáztak előle. Bakos sarokrúgást Paudits 5 méterről centikkel fejelte a bal alsó sarok mellé.

57. perc: Ez már csak Kovács Dánielen múlott! Kapusunk óriási bravúrral mentett a jobbösszekötő helyén lövésre készülő  Tóth László elől.

59. perc: Kezezésért Tóth László kapott sárga lapot.

60. perc: Kiprich kapura lövése után a labda levágódott a szolnoki védőkről, Bakos Szabolcs a balösszekötő helyén higgadtan csinált egy cselt, majd jobb belsővel lágyan a bal felső sarokba tekert, 2-1.

61. perc: Paudits 20 méterről megcélozta a jobb felső sarkot, Molnár a levegőben úszva a felső sarok elől mentett szögletre.

68. perc: Kettős cserére határozta el magát Balogh Pál: Tóth Péter helyére Dedics, Pantovic helyett Csirmaz érkezett a hajrára.

74. perc: Bakos Szabolcs 50 méteres indításával Paudits a tizenhatos jobb sarkánál becsapta Magyart, majd jobb külsővel azonnal kapura tekert, ám lövésének lapos volt az íve, így Molnár menteni tudott.

75. perc: Kovács Olivér rángatta meg Pauditsot, jogosan kapott sárga lapot.

76. perc: Dedics a bal oldali vonal mellől visszagurított a tizenhatos bal sarkára, érkezett Rokszin Ádám és úgy lőtt a kapu közepébe, hogy labdája egy védőn még irányt is változtatott,2-2. Cserél csapatunk: Bakos Szabolcs helyére Horváth Roland érkezett.

79. perc: Papp Szilárd a derekánál fogva rántotta le Kocsis Gábort a tizenegyes pontnál, a játékvezető azonban nemes egyszerűséggel továbbot intett a nyilvánvaló büntető helyett.

86. perc: Bal oldali szöglethez jutott a Szolnok: Rokszin beadása után Papp fejelt kapura, Kovács óriási bravúrral, lábbal hárított.

Sajnos az utolsó percekben akadozott az internetszolgáltatás, ezért elnézést kérünk szurkolóinktól.

Vége a mérkőzésnek.

 

 

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

code

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>