Átalakult, erős Szolnokot fogadunk

Szerzo:
Feltoltve: 2016.szeptember 9

Vasárnap délután a nyolcadik forduló mérkőzéseivel folytatódik a 2016-17-es másodosztályú labdarúgó bajnokság. Csapatunk tévés-mérkőzésen a nyáron teljes vérátömlesztésen átesett Szolnoki MÁV együttesét fogadja.

Ha azt mondjuk, háromesélyes a találkozó, nem állítunk valótlanságot. Igaz, ez a jelenleg zajló pontvadászat szinte valamennyi összecsapásáról elmondható. A Tisza-parti együttes egyetlen ponttal gyűjtött kevesebbet, mint mi, ráadásul már túl van több bajnokesélyes gárdán is. Ami viszont szemet szúró, hogy valamennyi pontját hazai pályán szerezte. Otthon legyőzte a Kozármislenyt, a Kisvárdát(!) és a Békéscsabát(!), ugyanakkor kikapott Felcsúton, Sopronban és a SZEOL(!) ellen. Legutóbb viszont meglepetésre hazai pályán nem boldogult a sereghajtó Cigánddal.

A mi eredménysorunk már sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnik, még ha mindez a pontok számában nem is mutatkozik meg olyan élesen: itthon a begyűjthető 9 pontból hetet, idegenben a 12-ből négyet szereztünk.

A Szolnok nyáron szinte teljes egészében lecserélte tavalyi keretét, csak hírmondónak maradt meg néhány játékosa tavaszról. Tizenhat új fiú érkezett a megmaradt régiek, illetve a saját utánpótlásból felkerültek mellé. Sőt, új szakvezető(k) kezébe került a karmesteri pálca is. Balogh Pál és Antal Gábor hosszú éveken keresztül játszott egymás mellett a MÁV FC védelmének közepén, s most edzőként is közösen dirigálják a gárdát. A tavalyi keretből a villámgyors bal oldali játékos, Rokszin Ádám, az egész NB II-es mezőny legmegbízhatóbb szűrője, Kenderes Zoltán, a több poszton is bevethető Kovács Olivér, valamint a jól fejelő, hórihorgas védő, Papp Szilárd maradt bent a kezdőben . Esetleg a hosszú sérüléséből felépült, minden szezonban számtalan tizenegyest összehozó, remekül eső B. Tóth Balázs kerülhet be a csapatba a régiek közül. A többiek viszont idén nyáron kerültek a szakvezetők keze alá. Nem lehet rutintalansággal vádolni az újakat: a kapus Molnár-Farkas Tamás Szegedről, Hajba Tamás Gyirmótról, Olasz Dénes Mezőkövesdről vagy Kaposvárról, Pintér Norbert Balmazújvárosból, Tóth Balázs pedig a Vasasból vagy Videotonból lehet ismerős. A fiatalok közül érdemes megemlíteni a rendkívül tehetséges saját nevelésű védőt, Tóth Pétert, az évekig a Puskás Akadémián pallérozódott középpályást, Tóth Lászlót, a szombathelyi akadémiáról igazolt Török Milánt.

Ami figyelemre méltó, hogy csupán egyszer nem szerzett gólt idén a kék-fehér legénység, ellenben három találkozón érintetlen maradt a hálója. Kiegyenlített, végsőkig kiélezett összecsapásra számíthatunk tehát vasárnap, melyen a pillanatnyi forma, egy védelmi kihagyás, vagy akár egy egyéni hiba is döntő lehet.

A 16.45-kor kezdődő összecsapást Kovács Gergely vezeti, segítői Kóbor Péter és Király Zsolt lesznek.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020