Eldőlt, vasárnap lesznek a bajnoki meccsek

Szerzo:
Feltoltve: 2016.július 19

Honlapunkhoz eljutott információk szerint az MLSZ döntött: az NB II-es klubok csak és kizárólag vasárnap rendezhetik hétvégi bajnoki mérkőzéseiket a 2016-17-es idényben.

Hiába a húsz NB II-es klub vezetőjének kérése, hiába a húsz másodosztályú gárda csapatkapitányának aláírás, hiába a HLSZ hivatalos kérvénye, a Magyar Labdarúgó Szövetség vezérkara nem tágít, továbbra is ragaszkodik az általa megálmodott vasárnapi meccsnapokhoz. Mindez azt jelenti, a július 31-én kezdődő másodosztályú bajnokságban csak és kizárólag vasárnap – illetve hét közben szerdán – lehet mérkőzést rendezni. Ugyan az MLSZ évek óta azért küzd, hogy visszatérjenek a szurkolók a lelátóra, ezzel a döntéssel elérte, hogy a nyíregyházi, kisvárdai, cigándi, balmazújvárosi, soproni, mosonmagyaróvári, a két szegedi, kozármislenyi és zalaegerszegi drukkerek – azaz a mezőny fele – még véletlenül se akarják elkísérni kedvenceiket az idegenbeli összecsapásokra. A 17, 18 órás meccskezdések után, keresztül autózva, buszozva az országot – a vonatozást csak azért nem említjük, mert vasúton lehetetlen mondjuk Kisvárdáról Zalaegerszegre eljutni  vasárnap este -, csupán az éjszaka kellős közepén érnének haza, miközben hétfőn reggel már várja őket a munkahely, az iskola.

Tény, így nem kell attól tartani, hogy a két szurkolótábor nézeteltérésbe keveredik egymással, azaz nyugalom és béke honol majd a lelátókon. De, hogy néző is kevesebb lesz a meccseken, az biztos …

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020