Jönnek a vasárnapi bajnokik …

Szerzo:
Feltoltve: 2016.július 6

A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a 2016-17-es másodosztályú labdarúgó bajnokság őszi idényének sorsolását.

Bár az időpont-egyeztetések még zajlanak, annyi már kiszivárgott, hogy az MLSZ határozata értelmében a hét végére eső valamennyi NB II-es mérkőzést – lesznek hétközi fordulók is, azok játéknapja a szerda – vasárnap kell(!) megrendezni. Mindez egyben azt is jelenti, hogy nem csak az általunk korábban is kért pénteki meccsnapot nem engedélyezte a szövetség, de a tavalyi szezonban megszokott szombatot is törölte a lehetséges időpontok közül.

Az új szezonban a jelek szerint az NB I privilégiuma lett a szombat, azaz a kívánalmaknak megfelelően így elkerülik egymást az első és másodosztályú meccsek. Igen ám, de például rögtön a nyitányon, július 31-én, majd a második fordulóban, augusztus 7-én is három, három élvonalbeli mérkőzést rendeznek vasárnap …!

Információink szerint a július 31-i bajnoki nyitányon Nyíregyházán lép pályára csapatunk.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020