Lovasberényben készül a csapat

Szerzo:
Feltoltve: 2016.június 28

Hétfőn megkezdte felkészülését a 2016-17-es másodosztályú labdarúgó bajnokság őszi idényére csapatunk. Az első héten napi egy edzés szerepel a programban, majd a másodikon már duplázik a keret.

A foglalkozásokat a pálya kímélése miatt Lovasberényben tartja Toldi Gábor vezetőedző és stábja,  mi több, a felkészülési mérkőzéseket is idegenben vívjuk. Először a jövő hét végén július 9., 10 óra), a Videoton II ellen lép pályára az Aqvital FC.

– A héten több próbajátékost is tesztelünk, ám mivel sorsukról csak pénteken döntünk, egyelőre nem szeretnék neveket mondani – felelte érdeklődésünkre Toldi Gobor. – Az biztos, Gróf Dávid és Kovács Attila távozása miatt két kapust mindenképpen igazolnunk kell, de Spandler Csaba, Molnár Csaba és Makrai Gábor helyettesét sem lesz egyszerű megtalálni.

A kerettel készül a tavasszal kölcsönben, Bicskén szerepelt hórihorgas belső védő, Csendes Péter is, aki a felkészülési meccseken bizonyíthatja, hogy számíthat rá a vezetőedző.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020