Ez a hét a búcsúról (is) szól

Szerzo:
Feltoltve: 2016.június 2

Elérkeztünk a 2015-16-os másodosztályú labdarúgó bajnokság utolsó fordulójához. Csapatunk a zárómeccsen a Szeged vendégeként, Gyulán lép pályára.

Ez a hét tehát a búcsúról (is) szól. Nem csak a pontvadászat befejezéséről, hanem a keret átalakulásáról is, hiszen mint köztudott, lesznek olyan játékosaink – például a Honvédhoz szerződő Gróf Dávid – , akik a nyáron távoznak klubunktól.

– Szeretnénk szépen búcsúzni, s feltenni a koronát idei szereplésünkre – felelte honlapunk érdeklődésére csapatunk vezetőedzője, Toldi Gábor. – Vasárnapi eredményünktől függetlenül, az Aqvital FC Csákvár minden korábbi rekordját felülmúlva, parádés szezont zárunk. Hatodiknál rosszabbak már nem lehetünk, de mindent elkövetünk, hogy az utolsó játéknapon is megőrizzük előkelő ötödik helyünket.

A hét végi meccset követően hétfőtől szabadságra mennek a játékosok, majd három héttel később már meg is kezdik a felkészülést az új, július 30-án rajtoló szezonra.

– Javában zajlanak a lejáró szerződésű játékosainkkal a tárgyalások, még a szabadságok megkezdése előtt szeretnénk pontot tenni az új kontraktusokra. Természetesen kiszemeltjeinkkel is felvettük már a kapcsolatot, remélhetően a felkészülés kezdetére velük is dűlőre jutunk.

A Szeged elleni összecsapásunk vasárnap 18 órakor kezdődik Gyulán.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020