Ez történt a 26. fordulóban

Szerzo:
Feltoltve: 2016.május 9

Bár csapatunk már pénteken letudta soros bajnoki mérkőzését, a 26. forduló további összecsapásaira vasárnap este került sor.

A játéknap rangadóján a Zalaegerszeg simán legyőzte a listavezető Gyirmót együttesét. Arról, hogy a vendégek milyen lelki teherrel léptek pályára, miután megtudták, hogy a szurkolóikat szállító autóbusz felborult, csak sejtéseink lehetnek. (Az Aqvital FC Csákvár nevében ez úton is jobbulást kívánunk a balesetben megsérült szurkolóknak.) Az egerszegi vereség azonban nem oszt, nem jelent semmit, a győriek továbbra is tekintélyes előnnyel állnak a táblázat élén.

A Kisvárda hozta a kötelező győzelmet a kiesés elől menekülő Vác ellen. A Mezőkövesd nagyon megizzadt a sereghajtó Ajka otthonában, de a 88. percben végül kicsikarta a győzelmet. Megszakadt a Balmazújváros remek sorozata, nyolc meccs után szenvedett vereséget a Szeged ellen. A Szigetszentmiklós egyre nagyobb bajba kerül, vasárnap a Budaörssel szemben maradt pont nélkül hazai pályán. A Soroksár zsinórban hetedik győzelmét aratta, most ráadásul a korábbi egygólos sikerek után hetet rámolt be a Dunaújvárosnak. A Szolnok paprikás meccsen – 14 lapot osztott ki a játékvezető – döntetlenre végzett a Siófokkal.

Eredmények: ZTE-Gyirmót 3-0, Kisvárda-Vác 2-0, Szigetszentmiklós-Budaörs 1-2, Szeged-Balmazújváros 2-1, Soroksár-Dunaújváros 7-0, Ajka-Mezőkövesd 0-1, Szolnoki MÁV-Siófok 2-2.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020