Oda a lesajnált, “falusi” csapat nimbuszunk

Szerzo:
Feltoltve: 2016.május 2

Csapatunk káprázatos, sokak számára hihetetlen bravúrt végrehajtva, 3-0-ra diadalmaskodott a hét végi bajnoki fordulóban, Zalaegerszegen. Annak a Zetének az otthonában, mely 24 forduló után a második, azaz feljutást jelentő helyen várta az összecsapást. Ehhez képest, aki látta a mérkőzést megerősítheti, az Aqvital FC lefutballozta a pályáról a kék-fehér legénységet, s ha nem három, hanem hat góllal nyer, akkor sem szólhatott volna senki egy árva szót sem.

Mivel ugyanebben a körben a Balmazújváros legyőzte a már bajnoknak tekinthető Gyirmótot, a sokáig kieső-jelöltnek tartott Soroksár pedig nyert Mezőkövesden, az a furcsaság állt elő, hogy a Kisvárda lépett fel a második helyre, a Balmaz, a ZTE és a Kövesd egy, mi pedig két pontra tanyázunk a feljutást jelentő pozíciótól. Igen ám, de sem a szabolcsiak, sem a hajdúságiak, sem mi nem rendelkezünk NB I-es licenc-szel, azaz ha véletlenül úgy alakulna, akkor sem indulhatnánk az élvonalban.

De felesleges is erről beszélni, maradjunk az eddig megszokott módon a realitások talaján. Csapatunk úgy kezdte a szezont, hogy a bentmaradás kiharcolását tűzte zászlajára. Ehhez képest most erőn felül teljesítve, a feljutásért harcolhatnánk. Az NB II-es mezőny legkisebb költségvetésű klubjától ennél nagyobb bravúr nem várható: mögöttünk nem áll egyetlen tehetős állami cég, vagy prominens személyiség sem, az, hogy a másodosztályban szerepelhetünk egyáltalában, az Nagy Sándor tulajdonos elhivatottságának, valamint szakvezetőink, játékosaink érdeme.

Jó érzés, hogy most rólunk is beszél a másodosztály “világa”, hogy eredményeinkkel felhívtuk magunkra a figyelmet, ám ha más nem is, mi tisztában vagyunk lehetőségeinkkel. Jó érzés álmodozni, de mi maradjunk a földön, tegyük tovább úgy a dolgainkat, ahogy eddig.

Azért ha mást, nem is, azt azért elértük, hogy a lesajnált kis “falusi” csapatot ma már komolyan veszik a “nagyok” …

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020