Top forma kell a pontszerzéshez

Szerzo:
Feltoltve: 2016.április 30

A másodosztályú labdarúgó bajnokság mai, 25. fordulójában a második helyen tanyázó Zalaegerszeg vendége lesz csapatunk. Míg mi az idei szezonban erőn felül teljesítettünk, addig mai vendéglátónknál úgy is elégedetlenek az együttessel a szurkolók és klubvezetők, hogy jelenleg feljutó helyen áll a kék-fehér legénység. Bizonyítja ezt az is, hogy a hét elején közös megegyezéssel szerződést bontottak a korábbi szövetségi kapitánnyal, a csapatot nyár óta irányító Csank Jánossal. Helyét megbízott vezetőedzőként ifjabb Mihalecz István vette át.

Az “álmoskönyv” szerint az új seprű jól seper, azaz a beugró szakvezetők első mérkőzésén a játékosok kettőzött akarattal küzdenek, bizonyítva akarván, helyük van a kezdőcsapatban. Nos ezek alapján nem számíthatunk könnyű mérkőzésre, meg hát természetesen az esélyek alapján sem. De hát csapatunk eddig már többször rácáfolt a papírformára, s erről talán leginkább éppen a zalaiak tudnának mesélni. Tavasszal idegenben, ősszel hazai pályán fektettük két vállra a kék-fehéreket. Igaz, mostani pontszerzésünk talán még az eddigi bravúrokat is felülmúlná, hiszen míg korábban a Zete valójában tét nélkül lépett pályára ellenünk, most komoly teher nyomja játékosai vállát. Ahhoz, hogy eredményesen zárjuk a mai kirándulást, top formát kell hozni csapatunknak, azaz nem lesz elegendő veszélyesen támadnunk, védelmünknek is stabilan kell állni a lábán.

A mai összecsapás 19 órakor kezdődik, a találkozót Szilasi Szabolcs vezeti, segítői Kiss Balázs és Aradi József lesznek.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020