Még pontot sem szereztünk a Balmazújváros ellen. Eddig …

Szerzo:
Feltoltve: 2016.április 22
balmaz

A másodosztályú labdarúgó bajnokság hét végi találkozóján olyan csapat látogat Csákvárra, mely ellen nem sok sikerélményben volt részünk.

- Eddig – vágta rá kapásból a pénteki edzés után csapatunk vezetőedzője, Toldi Gábor. – Tény, háromszor játszottunk tétmeccset a Balmazújváros ellen, s eddig még egyetlen pontra sem futotta az erőnkből. Ezek után nyugodtan mondhatnánk, hogy mumusunk a hajdúsági gárda. Azon vagyunk, hogy megszakítsuk ezt a sikertelen szériát, s visszavágjunk a korábbi “sérelmekért”. Hazai pályán egyébként is mindenki ellen győzelemre játszunk, most azonban talán kettőzött akarattal küzdenek a fiúk, hogy revansot vegyenek az eddigi vereségekért.

Két jó formában lévő csapat találkozik holnap, azaz döntő lehet, kinek, milyen keret áll a rendelkezésére.

- Nekünk szerencsére ezen a téren nincs gondunk, az egész tavasszal sérült Hajdú Sanyi kivételével valamennyi játékosunk hadra fogható, a telki válogatott összetartáson részt vett Spandler Csaba és Bartos Julián is egészségesen tért vissza. Igyekeztünk felkészülni a Balmazújváros játékából, s amennyiben hozzuk otthon megszokott fegyelmezett, szervezett, lendületes futballunkat, meglehet a három pontot.

A Balmazújváros hozzánk hasonlóan jó passzban van tavasszal. Bár két vereséggel kezdte a szezont, azt követően zsinórban öt meccset nyert. Egy hete azonban a Szolnoknak majdnem sikerült meglepni Feczkó Tamás alakulatát, csupán a hosszabbításban – már tíz emberrel játszva – mentette döntetlenre a találkozót.

A szombaton 19 órakor kezdődő összecsapást Zierkelbach Péter vezeti, segítői Mohos Milán és Márton Zsolt lesznek.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

code

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>