Most lehet esélyünk …

Szerzo:
Feltoltve: 2016.április 14
vác

A másodosztályú labdarúgó bajnokság 23. fordulójában Vácott lép pályára csapatunk. Néhány hete még azt írtuk volna, hogy kiesési rangadó lesz az összecsapás, ám csapatunk (győzelmeivel) tett róla, hogy ma már más jelzőt kelljen keresni a 90 percnek. A Vác ugyanakkor továbbra is borotvaélen táncol, azaz a találkozó tétje így igazából a hazaiak számára nehezedik nagyobb súllyal a vállakra.

Ha valamikor, akkor most lehet azt mondani, hogy nem esélytelenként utazunk az egykoron az NB I-ben is bajnoki címet szerzett Duna-partiakhoz. Pedig a két gárda tavaszi eredménysorában nincs óriási különbség: vendéglátóink négy győzelmet és három vereséget (12 pont), míg mi négy győzelmet, két döntetlent és egy vereséget (14 pont) könyvelhetünk el idén. Hogy akkor miért reménykedhetünk az átlagosnál is jobban? Nos a Nagy Tibor dirigálta piros-kék együttes utolsó három hazai bajnokiján egyaránt vereséget szenvedett. Mi több, a Siófok (0-1), a Balmazújváros (0-3) és a Sopron (0-1) ellen még gólt sem szerzett, azaz az ismerős környezetben nagyon nem megy a gárdának. Ugyanakkor idegenben olyan csapatok ellen diadalmaskodtak a váciak, mint a Zalaegerszeg vagy éppen a Szolnok, azaz nem az együttes tudásával van baj … Egy hete éppen Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében rontották el a szolnoki stadionavatót a piros-kékek, a rutinos Rusvay Gergely góljával nyertek a MÁV FC otthonában.

Amennyiben csapatunk valós tudásának megfelelő teljesítménnyel, fegyelmezett, koncentrált játékkal rukkol ki, sikerrel veheti az újabb akadályt.

De csak akkor!

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

code

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>