Minden pontnak jelentősége van

Szerzo:
Feltoltve: 2016.február 27
20160131_192313

Ma 14 órakor, Soroksáron lép pályára csapatunk a másodosztályú bajnokság 17. fordulójának mérkőzésén. Az összecsapással kapcsolatban faggattuk vezetőedzőnket, Toldi Gábort.

- Nyugodtan telt a hetünk, melyhez nagy mértékben hozzájárult, hogy “pontosan” kezdtük a szezont a Kisvárda ellen – vélekedett az elmúlt napokról szakvezetőnk. – Ugyan változatlanul vallom, hogy két pontot benne hagytunk a meccsben, de nem lehetek elégedetlen, hiszen jó csapat ellen értünk el döntetlent. Értékeltük a múlt szombati történéseket, kielemeztük a hibákat, s remélem, tanulunk is belőlük. Mivel rendkívül szoros, kiegyenlített a mezőny (a negyedik Budaörs és a kieső helyen tanyázó Ajka közt mindössze 7 pont a különbség), minden egyes pontnak jelentősége van. Egy, egy győzelemmel nagyot lehet előrelépni a bent maradásért folytatott küzdelemben.

Mennyire tudták elvégezni a hétre tervezett munkát?

- A térdműtéten átesett Hajdú Sándor kivételével valamennyi játékosunk a kerettel edzett, így nincs okunk a panaszra. Az U21-es válogatott győri összetartásán részt vett Makrai Gábor és Bartos Julián is jó hangulatban, jó állapotban tért vissza a csapathoz.

Akkor nincs is ok a változtatásra a mai, soroksári derbin.

- Ez így sajnos nem igaz, ugyanis Bakos Szabolcs a Kisvárda ellen begyűjtötte ötödik sárga lapját is, így rá nem számíthatunk, a helyére lépő játékos viszont már hétfő óta tudja, milyen feladat vár rá. Rendkívül fontos, mondhatni vízválasztó összecsapás előtt állunk, hiszen amennyiben nyerünk, tíz pontra leszakítjuk magunkról vendéglátónkat, egy esetleges vereséggel viszont négy pontra megközelítenének minket a sárga-feketék. Átérezzük a meccs jelentőségét, és ezt a pályán is bizonyítani akarjuk.

A 14 órakor kezdődő találkozót Böcskei Balázs vezeti, segítői Szert Balázs és Szalai Balázs lesznek.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

code

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>