Kezdődik … (I.)

Szerzo:
Feltoltve: 2016.január 3

Bár még csak két nap telt el az új esztendőből, s hivatalosan csak január 20-án kezdődik meg a 2016-os téli átigazolási időszak a labdarúgócsapatok számára, máris önti magából a tutibbnál tutibb információkat a “zuhanyhíradó”. Megkezdődött az edzők és játékosok keringője …

Először nézzük a másodosztályt érintő szakvezető-cseréket. A tavasszal még NB I-es Dunaújvárostól távozott Artner Tamás vezetőedző és első számú segítője, Székely Tibor. A két szakember már mindenben megegyezett a kiesés rémétől fenyegetett Ajkával – Artner korábban már dolgozott, s remek munkát végzett a Veszprém megyei klubnál -, a felkészülést már az ő irányításukkal kezdni meg az NB II-ben jelenleg 14. helyen tanyázó gárda. A Duna-parti együttesnél ugyanakkor még nincs meg hivatalosan az utód, de a jól értesültek szerint az a Dobos Barna ül vissza a kispadra, aki 2014 nyarán az élvonalba vezette az Újvárost.

Nagy reményekkel kezdte a szezont a Mezőkövesd, mely azonban mind pontszámban, mind játékban elmaradt a várakozástól. Benczés Miklós annak rendje és módja szerint nem is töltötte ki szerződését, a 13. fordulót követően Tóth László szakmai igazgató ült ideiglenesen a kispadra. Neki sem sikerült azonban új lendületet adni az élvonalba vágyó gárdának – egy, egy döntetlen és vereség a mérlege -, így nem véletlen, hogy a téli szünetben új szakvezető után nézett a klub. A lázas keresés eredményeként hétfőn már az egykori szövetségi kapitány, Pintér Attila dirigálása mellett áll munkába a borsodi alakulat.

Bár az őszi idény utolsó három mérkőzésén már Nagy Tibor ült Sisa Tibor helyett az újonc Vác kispadján, csak a szezonzárót követően dőlt el, hogy a klublegenda folytathatja tavasszal is a munkát. Ja kérem, a biztos kiesőnek tartott Duna-partiak vezetésével a megszerezhető 9 pontból hetet begyűjtöttek, s ez jó ajánlólevélnek bizonyult véglegesítéséhez.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020