Több játékos is máshol folytatja pályafutását

Szerzo:
Feltoltve: 2015.december 21
wild-tamas.jpg

A csütörtöki évzáró után sem állt meg az élet Csákváron, a keret több tagjával is azonnal tárgyalóasztalhoz ültek a vezetők. A hét végre eldőlt, hat játékos is távozik (távozhat) a klubtól: Vaszicsku Gergő visszatérhet Felcsútra, a jobb oldali védő, Wild Tamás az NB III Keleti csoportjában feljutásra pályázó Ceglédnél folytatja pályafutását, s vele tarthat a támadó Erős Dávid is. A középső védő Sötét Dávid az NB III Nyugati csoportjából előre lépni akaró Mosonmagyaróvárral “kacérkodik”, a középpályás Szekér Dávid harmadosztályú fővárosi klubokkal tárgyal, míg Mihály Dávid több másodosztályú ajánlat közül válogathat. Valamennyi távozó a több játéklehetőség reménye miatt döntött úgy, hogy elhagyja a csákvári együttest.

Természetesen a színfalak mögött az erősítésként kiszemeltekkel is javában tárgyalnak klubunk vezetői. Akad, akivel már mindenben megegyeztek, s már csak az aláírás hiányzik a szerződésről, ám amíg nem kerül pecsét a kontraktusra, addig hétpecsétes titokként őrzik a neveket.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

code

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>