Évzáró, Nagy Sándor szemével

Szerzo:
Feltoltve: 2015.december 18

Tegnap este tartotta évzáró ünnepségét az Aqvital FC Csákvár labdarúgó csapata. A felnőtt gárda mellett a klub valamennyi utánptóláskorú játékosa meghívást kapott a vacsorára. Sőt, a város többi szakosztálya, a kézilabdások, karatésok, asztaliteniszezők is együtt ünnepeltek a futballistákkal, így közel háromszázan hallhatták Nagy Sándor elnök köszöntő szavait.

– Azt hiszem nincs okom a panaszra – értékelte tömören az Aqvital FC másodosztályú labdarúgó csapatának őszi teljesítményét a klub tulajdonosa, Nagy Sándor. – Több pontot szereztünk, mint amire eredetileg számítottam, mégis azt kell mondanom, kőkemény tavasz vár ránk. Meggyőződésem, a keresztbeveréseknek köszönhetően idén nem lesz elég a bentmaradás kiharcolásához a tavalyi 32 pont. Örömmel tölt el, hogy csapatunk nem tért le a rá jellemző útról, azaz továbbra is bátor támadójátékkal lepte meg a szurkolókat, s tette mindezt úgy, hogy ismeretlen fiatalokat dobtunk mélyvízbe. Bár nem kértem külön a szakvezetőktől, hogy három fiatalt szerepeltessenek a kezdőcsapatban az MLSZ-juttatás miatt, ám így is rendre éltünk a fiatal-szabály adta lehetőséggel. Mindennél többet mond, ez nem látszott meg sem a játékunkon, sem az eredményességünkön. Gratulálok a keret valamennyi tagjának, szakvezetőjének, s  mindenkinek, aki bármivel is hozzájárult őszi szereplésünkhöz.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020