Bemutatjuk ellenfelünket: Szeged 2011

Szerzo:
Feltoltve: 2015.november 27

A 2015-16-os másodosztályú labdarúgó bajnokság őszi idényének zárófordulójára kerül sor a hét végén. Csapatunk a szezon végére remek formába lendült, immár nyíltan a feljutásért küzdő Szeged 2011 együttesét fogadja. A szombaton 16 órakor kezdődő összecsapást Böcskei Balázs vezeti, segítői Horváth Zoltán és Kiss Balázs lesznek. A játékvezetőről kellemes emlékeink vannak az idei szezonból, hiszen ő volt a sípmester kisvárdai győzelmünk (3-4) alkalmával.

Hogy milyen csapat a Szeged? Jelenleg a táblázat negyedik helyén tanyázik, lemaradása a még feljutást jelentő második helyezettől mindössze 3 pont. Annak ellenére, hogy “szép” győzelmeket aratott – legutóbb például négyet rúgott a Szolnoknak -, nagy pofonokba is beleszaladt az ősszel: Kisvárdán négy, Ajkán öt góllal(!) maradt alul. Hét idegenbeli mérkőzéséből háromszor nyerni tudott – Siófok, Budaörs(!), Balmazújváros (!) -, négyszer viszont – Kisvárda, Ajka, Dunaújváros, Sopron – pont nélkül maradt. Mindössze egyetlen olyan meccse volt a csongrádiaknak, hogy idegenben nem kaptak gólt (Balmazújvárosban nyertek 1-0-ra), ezzel szemben háromszor (Ajka, Kisvárda, Dunaújváros) nem sikerült bevenniük vendéglátóik kapuját. Mindössze négy csapat szerzett náluk kevesebb találatot, mégis hét győzelemmel büszkélkedhetnek.

Különösen a csapat kapitányára, Germán Tamásra (fotónkon) kell nagyon figyelni, aki nem csak lábbal, de fejjel is roppant veszélyes – hat találatnál jár az ősszel -, illetve a két szélsőre, Szabó Péterre és Geiger Norbertre, akik átlagon felüli gyorsaságukkal okoznak fejfájást őrzőiknek. A szegedeiknél nem “elvárás” a fiatalok szerepeltetése, legtöbbször csak csereként lépnek pályára, bár Zabari Dávid szép lassan stabil kezdőjátékossá nőtte ki magát. A Tisza-partiak minden csapatrészében találni rutinos, sok nagy csatát megélt labdarúgót: a kapuban Szántai Levente évekig az NB I-ben védett,  a védelemben a Pápáról érkezett Tóth Gábor, a középpályán a Debrecenben nevelkedett, sárga lapos eltiltását letöltő Oláh Gergő, a csatársorban Germán Tamás a “főnök”. Klausz László vezetőedző ezúttal nem számíthat a Szolnok ellen kisárgult Király Patrikra.

Mindent egybevetve, nagyon fegyelmezett védőmunkára lesz szükségünk, ha itthon akarjuk tartani a három pontot. Amennyiben sikerül nullára lehozni a meccset, bízhatunk támadósorunk gólerejében, hiszen az ősszel valamennyi hazai meccsen legalább egyszer bevettük vendégeink kapuját.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020