Pont és gól nélkül a Szeged ellen

Szerzo:
Feltoltve: 2015.november 26

Igazi nem szeretem ellenféllel szemben zárjuk a 2015-16-os másodosztályú labdarúgó bajnokság őszi idényét a hét végén. Szombaton 16 órakor azt a Szeged együttesét fogadjuk, mely ellen nem hogy pontot nem sikerült szereznünk, de még a kapuja is bevehetetlennek bizonyult számunkra.

A Tisza-partiakkal eddig két alkalommal találkoztunk tétmeccsen: tavaly ősszel, hazai környezetben 1-0-ás vereséget szenvedtünk, majd a tavaszi “visszavágón” 2-0-ra maradtunk alul az akkor még Nyilas Elek dirigálta együttessel szemben. Azóta nem csak szakvezetőt váltott a Csongrád megyei alakulat – az egykori tatabányai kedvenc, Klausz László kezébe került a marsallbot -, de céljai is komolyabbak lettek. Egy éve még a biztos bentmaradás kiharcolását tűzte zászlajára a gárda, most viszont már (nem is) titokban a feljutás lebeg a szegedi szurkolók szeme előtt. Ráadásul szombati vendégünk jó passzban van, legutóbbi, Szolnok elleni győzelmének köszönhetően már a negyedik helyre lépett előre a táblázaton. Sőt, lemaradása mindössze három pont a második (már feljutó) helyen álló Budaörs mögött.

Mint azonban tudjuk, minden sorozat megszakad egyszer. A Csákvár-Szeged viszonylatban remélhetően már most szombaton, s akkor nyugodt(abb) tavaszi idény elé nézhetünk.

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

code

Széchenyi 2020